.

Igaz? Nem igaz! Ez nem lehet igaz!



Az alábbi történetek Magyarországon nem annyira ismertek, viszont a világ jelentős részében hozzájárultak, hogy a konteósok felvetéseire érdemes kodafigyelni. Az alábbi esetekben hivatalosan ismerték el az addig rosszindulatú feltevésekként kezelt teóriák valódiságát.
Az ismertetett esetek csak a jéghegy csúcsát képezik, mégis jól jellemzik a vezető pénzügyi, katonai, és kormányzati elit praktikáit céljaik elérésében.
 

1. Az irán-contra botrány

A nicaraguai kormány tevékenységét a nyolcvanas években az Egyesült Államok vezetőságe nem nézte jó szemmel, de hivatalosan semleges maradt. Azonban "jól értesült" körökben terjedt az a "pletyka", miszerint az USA kormánya, erős elnöki hátszéllel, a törvényhozás tiltása ellenére, támogatja a nicarguai kormányellenes felkelőket. Ez is elég érdekes  történet a "törvénytisztelő" kormányról, viszont ez még nem olyan hír, ami hihetetlen és kiakasztaná a contrákkal szimpatizáló amerikai szenátorokat. Ami viszont mégis kiütötte náluk a biztositékot az a  mód, ahogy ezt támogatást a kongresszus háta mögött megszervezték.


Az, hogy a támogatáshoz felhasznált “svarc” pénzeket Iránnak (a nagy ellenségnek, az amerikai túszokat ejtő szélsőséges rezsimnek) izraeli közvetítéssel (!) eladott amerikai fegyverek árából könyvelik át, ez igencsak megfeküdte Amerika gyomrát. Az üggyel számos netes oldal foglalkozik, de talán ezt az oldalt érdemes az angolul is tudó olvasóknak megtekinteni.
 

2. Szifilisz terjesztése civilek közt

Már a negyvenes évek közepétől mindenféle – akkor még ellenőrizetlen – hírek terjengtek az amerikai hadsereg és a vezető jenki titkosszolgálatok már-már beteges vonzalmáról az orvostudományi emberkísérletek iránt. Mondanom sem kell, hogy az illetékesek körmükszakadtáig tagadtak, s tiltakozásaik nem egyszer eredményeztek hitelrontási, rágalmazási és becsületsértési peres eljárásokat, amelyeket az egyenruhások sokáig meg is nyertek. Aztán szép csendesen elkezdtek csordogálni a konkrét információk például a ’46-’48-as guatemalai kísérletekről, melyek hátterében amerikaiak álltak: közel hétszáz helyi lakost fertőztek meg szándékosan szifilisszel, hogy az akkoriban még a civil piaci bevezetés előtt álló antibiotikumokat (különösen a penicillint) élesben tesztelhessék. Hivatalosan alig két évvel ezelőtt ismerték be, hogy valóban volt ilyen kísérlet, amikor is maga Hillary Clinton (akkori USA külügyminiszter) kért nyilvánosan bocsánatot Guatemalától az eset miatt.

Az amerikai állam a saját polgárait sem kímélte: a US Public Health Service (az ottani ÁNTSZ) 1932 és 1972 között sok száz alabamai afro-amerikait vert át azzal, hogy kigyógyítja őket ugyancsak szifiliszből, s tette mindezt azért, hogy (a hadsereg megrendelésére, a Tuskegee University közreműködésével) pontos képet kapjanak a nemi betegségek feketék közötti terjedéséről, tüneteiről, s a járulékos veszteségekről. Itt is sokat (egészen pontosan 25 évet) kellett várni, amíg 1997-ben Clinton elnök formálisan is beismerte a dolgokat és megkövette az áldozatokat.
 

3.Tonkini Incidens

1964. augusztus negyedikén az amerikai hadsereg hivatalosan arról tájékoztatta a Kongresszust és az elnököt, hogy észak-vietnámi haditengerészeti csapatok álnok módon megtámadták a Tonkin-öbölben békésen hajózó Maddox és Turner Joy rombolókat. Az országos, elemi erejű felháborodás nyomása alatt a törvényhozás gyakorlatilag szabad kezet adott Johnsonnak a vietnámi háború nyílt megkezdésére, illetve eszkalációjára. Már akkoriban is voltak kételkedők, akik szerint az egész csak egy átlátszó és mesterkélt casus belli, és csak arra jó, hogy okot adjon a kommunista Észak-Vietnám elleni fellépésre. Amerika nem hallgatott rájuk, s nem egészen tíz év alatt elvesztett mintegy hatvanezer katonát.

Utólag persze kiderült, hogy a konteósok nem tévedtek: az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (az NSA) először 2001-ben, majd 2008-ban ismételten elismerte, hogy annó a katonák hazudtak a képviselőknek, s megtévesztették a választópolgárokat: augusztus negyedikén semmiféle vietnámi támadás nem volt. Hogy Johnson elnök az átvertek vagy az átverők táborát erősítette, még a mai napig sem egyértelmű, de hogy a vietnámi háború egy ordas nagy hazugságra épült, az már biztos.

Az ilyen hazugság, ami azért nem ritka a politikában, senkit ne emlékeztessen az ikertornyok lerombolása ürügyén indított terror ellenes háborúra!
 

4. A Nayirah-tanúvallomás

1990. október 10-én az amerikai Kongresszus Emberi Jogi Bizottsága előtt megjelent egy törékeny, 15 éves arab kislány, akit a társelnök Nayirah-ként mutatott be a sajtónak. A lány (tökéletes angol nyelven) tanúvallomást tett az iraki csapatok kuvaiti kegyetlenségeiről, s olyan döbbenetes történeteket mesélt például az inkubátorokból

kihajított és így halálra ítélt kuvaiti csecsemőkről, hogy szem nem maradt szárazon. A tökéletesre csiszolt előadásból nem hiányoztak a drámai szünetek, az elcsukló hang és a megfelelő testbeszéd-elemek sem. A mintegy háromperces vallomást körülbelül 45 millió amerikai látta aznap este, George Bush elnök pedig minimum tízszer idézte fel Nayirah szavait az ezt követő beszédeiben. Az amerikai közvélemény egyre hangosabban követeli az USA fegyveres beavatkozását ezen vadállatok ellen.

Az eset után pár hónappal az USA hadserege és szövetségeseik felszabadítják Kuvaitot, megölnek nagyjából 35 ezer iraki katonát, majd  Szaddámot hazarugdossák Bagdadba.

Az apró probléma mindezzel csak az, hogy később (’91 márciusában) kiderült: Nayirah az Egyesült Államokba akkreditált kuvaiti nagykövet lánya, s tanúvallomását a CIA segítségével dolgozták ki, a lány hónapok óta nem is járt odahaza, a szívhezszóló inkubátoros-csecsemős sztorikból pedig egy hang sem igaz. Persze a konteósokat, akik idejében figyelmeztették az embereket, hogy valami nem kerek a történettel, mindenki leköpdöste és kinevette.

Hát így intéződnek a nagypolitika dolgai. Ezek fényében igencsak kérdéses, a közeljövöben várható politikai, katonai döntések okaiként beállítandó esetek valóságtartalma.

Tiboru bejegyzése alapján


 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja