.

48 évvel az első Holdraszállás után, még mindig nem tudjuk mit rejt égi kisérőnk.



1969 óta eltelt közel ötven évvel sem jutottunk közelebb a Hold rejtélyeinek megfejtéséhez, csupán a megváloszalatlan kérdések sokasodtak.


Érdekes módon az utolsó Holdraszállás óta lanyhult a hivatalos érdeklődés égi kisérőnk iránt. Az Apollo programot sem fejezték be és azóta sem küldtek embert a Holdra. Gyakorlatilag nem történik kutatás a felszínén, pedig a mai technológiai szinten ez nem volna probléma. Időnként történik bejelentés, hogy valamikorra tervbe van véve egy Hold expedíció, de a megvalósulásig egyik elképzelés sem jutott el.
 

1969. július 20.
 
Az érződik, hogy az űrprogramok tervezői szándékosan kerülik a Holdat Erre hivatalos magyarázat nics, a támát agyonhallgatják, mint 1955-ben a félbeszakadt budapesti metró építését.

Ha valamiről ennyire hallgatnak, az felkelti az osszeesküvés hívők figyelmét. Csillagászok azt sem értik, hogyan lehet egy ekkora méretű égitest ilyen közel a Földhöz, anélkül, hogy a Föld vonzása magába nem szippantaná. A jelenlegi keringési pályáján  csak akkor maradhat meg, ha tömege jóval kevesebb, mint amit a mérete indokol. Ez viszont csak akkor lehetséges, ha belseje üreges, vagy valamilyen ultrakünnyű, ismeretlen kőzetből áll.

A NASA által közreadott képeket az ufo kutatók gondosan vizsgálják, és bizony sok különlegességet találnak rajta.

Ezt szögletes valamit valószínüleg nem a hold időjárása formálta ilyen szabályossá
 

Ezen a képen elhomályosították azokat a tárgyakat, amikről a nem kell tudnunk

 
<iframe width="720" height="540" src="https://www.youtube.com/embed/utlIFLJxQM4" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

A fenti videón bemutatott struktúrák mind színben, mind alakban különböznek a holdi szikláktól, vagy becsapódási nyomoktól. Pláne, hogy az egyik forma téglalap alakú! Hasonló formációkat már korábban is észleltek a szemfüles kutatók a kráterben, de a Hold más pontjain is… Vajon a NASA miért nem veszi észre ezeket?  Vagy ha mégis, akkor miért nem magyarázza meg, hogy mi a fenét keresnek a Holdon, és mik azok?

 
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol