.

Megint futnak a bikák Pamplonában



 

Hétfőn vette kezdetét az észak-spanyolországi Pamplonában a világhírű San Fermín-ünnepségsorozat, amelynek legnevezetesebb eseménye a bikafuttatás, amikor is százak szaladnak a város szűk utcáinak csúszós macskakövein a szabadon engedett bikák előtt.

Hétfő délben több televíziós csatorna is megszakította adását, hogy élőben közvetítse a pillanatot, amikor megkezdődik a kilenc napon át tartó ünnepségsorozat.
    A pamplonai városháza előtti tér zsúfolásig megtelt hagyományos baszk viseletbe öltözött, fehéringes, piros nyakkendős emberekkel. Rengetegen álltak a környező házak ablakaiban, erkélyein is, több ezren voltak jelen, amikor elhangzott az ünnep kezdetét jelző kiáltás: "Viva San Fermín!" (Éljen San Fermín!), és kilőtték a jelzőrakétát. A nagy durranást még nagyobb üdvrivalgás követte. A lelkes ünneplők borral locsolták egymást.
A bikafuttatás első napján három embert ökleltek fel a bikák. Egyikük sérülése súlyos, őt hónaljon szúrta az egyik állat a szarvával. Rajtuk kívül 8 másik résztvevőt szállítottak kórházba zúzódásokkal.
    Az elkövetkező kilenc napban 458 programot tartanak a városban és környékén, van köztük vallási, kulturális, hagyományőrző és egyszerűen csak szórakoztató esemény is. Emiatt a sokszínűség miatt tartják a San Fermínt Spanyolország leghíresebb fiestájának. 
 
    Rengeteg külföldi látogat ilyenkor Pamplonába, a szállodák, panziók férőhelyeinek 85 százaléka megtelik ezekben a napokban. A fesztivál a helyieknek is jó üzlet, a délelőtt zajló bikafutattások idejére sokan kiadják erkélyeiket, balkonjaikat, fejenként 33 és 89 dollár (9500-25000 forint) közötti áron. Néhol az árban étel-ital is van.

Az esemény eredete a középkorba nyúlik vissza, a város első püspökét és védőszentjét, San Fermínt ünneplik ilyenkor. Világhírűvé a Nobel-díjas amerikai író, Ernest Hemingway közreműködésével vált, aki 1926-ban megjelent Fiesta (A nap is felkel) című regényében irodalmi emléket állított a bikafuttatásnak. Azóta a világ minden tájáról özönlenek évről évre egyre többen Pamplonába, hogy részt vegyenek a bikafuttatáson és az éjjel-nappal zajló dínom-dánomban. 
 
    Mivel minden évben több százan sérülnek meg a bikafuttatás során, a város vezetése komoly szabályokkal igyekszik garantálni a biztonságot, amelyre a városszerte kihelyezett kivetítőkön hívják fel a figyelmet. A résztvevőknek tilos mezítláb futniuk, tilos hátizsákot vagy táskát viselniük, a nézőknek pedig tilos a vaku használata fényképezés közben.
 
    Az kilenc napon át tartó mulatozás gigantikus tűzijátékkal zárul július 14-én, amelyen 6 tonna rakétát lőnek majd ki.
 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol