Jövő idő és a condicional

Spanyol nyelvtani sorozatunk most következő részében a kijelentő mód négy igeidejét: a két jövő időt (futuro simple és futuro compuesto), valamint a két condicionalt (condicional simple és compuesto) vizsgáljuk meg. Ezeket az igeidőket általában együtt szokták tárgyalni a spanyol nyelvtanok, ragozási táblázatok is, aminek egyrészt az az oka, hogy alaktanilag teljesen hasonlóan viselkednek, másrészt mondattanilag is szorosan összefüggnek egymással – a későbbiekben kiderül, mindez miért van így.

A két condicionalt szokás a spanyolnyelv-oktatásban – nem túl pontosan – „feltételes mód”-nak is nevezni, amikor ez valójában (az akadémiai nyelvtan szerint) nem igemód, hanem a kijelentő mód igeidői. Pontos magyar fordításuk éppen ezért nem lehetséges (bár lehetne az elsőt „feltételes jelen”-nek, a másodikat „feltételes múlt”-nak hívni, de ezek sem fejezik ki pontosan használatuk teljes skáláját), így inkább meghagyom az eredeti elnevezésüket. Azért sem lenne pontos ezt a két igeidőt „feltételes mód”-nak nevezni, mert ha már feltételes igemódról beszélünk, akkor szintén idetartozna a kötőmód folyamatos múltja és régmúltja, amikor feltételes mondatokban használjuk őket – viszont a kötőmód ezen igeidőit sem csak feltételes mondatokban használják, így szintén nem fedné le a teljes valóságot az elnevezés. (Bár egyes spanyol grammatikusok régebben tényleg megkülönböztettek feltételes módot, melybe az előbb említett igeidőket sorolták, ez azonban ma már elavultnak számít; az akadémiai nyelvtan szerint a spanyolban nincs feltételes mód.)

Ennyi bevezető és a fogalmak tisztázása után lássunk neki az említett igeidők tárgyalásának.
 

A futuro és a condicional ábrázolása a képzeletbeli időtengelyen (Forrás: El Mexicano)

 

Az egyszerű jövő idő (futuro simple vagy imperfecto)

Az egyszerű jövő idő, spanyolul futuro simple vagy futuro imperfecto (az újlatin nyelvészeti terminológiában nevezik még „szintetikus jövő”-nek is, később meglátjuk, miért, és egyáltalán mit jelent ez) a magyarhoz hasonlóan jövőbeli cselekvést vagy történést fejez ki, a magyartól némileg eltérően viszont kifejezhet lehetőséget is.

A többi igeidőtől – a condicionallal együtt, mint majd látni fogjuk – alaktanilag az különbözteti meg, hogy ragjai nem az igetőhöz, hanem a főnévi igenévhez (vagy – rendhagyó igék esetében – annak módosult alakjához) kapcsolódnak. Ezek a ragok (mindhárom ragozási osztályban) az alábbiak:

Vagyis egy-egy szabályos igén keresztül bemutatva:

Mint fentebb említettem, és a példákból is jól látszik, a ragozási osztály nem befolyásolja a végződéseket, hiszen a főnévi igenévhez kapcsolódnak a ragok. Ennek pedig nyelvtörténeti oka van. A spanyolban (és a többi újlatin nyelvben) ugyanis az egyszerű jövő idő alakjai eredetileg összetett igealakok, vagy ún. igei körülírások (perífrasis verbales) voltak (vö. a magyar „énekelni fogok” alakkal), mégpedig a főnévi igenév és az haber (eredetileg ’neki van~kell’ jelentésű) segédige jelen idejű alakjainak összevonásából keletkeztek: cantaré < cantar he, cantarás < cantar has, cantará < cantar ha, cantaremos < cantar hemos stb. – vagyis eredetileg az ’énekelnem (énekelned, énekelnie, énekelnünk stb.) kell’ jelentéssel bírtak (hasonló ehhez a ma használatos haber de + főnévi igenév – pl. he de cantar ’énekelnem kell(ene)’, has de comer ’enned kell(ene)’ stb. – szerkezet).

Mindez természetesen a latinig vezethető vissza, amelyben – legalábbis a beszélt nyelvben – már szintén léteztek ilyen igei körülírások: CANTARE HABEO ’énekelnem kell’, melynek fejlődéseként jött létre a spanyol cantar he > cantaré, az olasz cantare ho > canterò, a portugál cantar hei > cantarei stb.

Mivel az egyszerű jövő idő alakjai tehát történetileg összevont alakok, ezért nevezik őket a romanisztikában szintetikus jövőnek is (megkülönböztetésül az analitikustól, vagyis a jövő időt kifejező igei körülírásoktól, mint amilyen a spanyolban az ir a + főnévi igenév szerkezet: voy a cantar ’énekelni fogok’, vagy pl. a románban a voi cântá ’énekelni fogok’).

A futuro simple használata nagyjából megegyezik a magyar jövő időével, azonban kifejezhet lehetőséget is. Lássunk néhány példát mindkét esetre:

A rendhagyó igék esetén az egyszerű jövő idő ragjai a főnévi igenévnek egy módosult alakjához kapcsolódnak. Ez a módosulás lehet a főnévi igenév -r végződése előtti hangsúlytalanná váló magánhangzó kiesése (pl. haber > habr-), illetve ennek egy változata, amikor a magánhangzó kiesését követően egy ún. ejtéskönnyítő mássalhangzó (-d-) kerül az igenévvégződés elé (ez az -l, -n tővégű rendhagyó igék jellemzője, pl. valer > *valr- > valdr-, tener > *tenr- > tendr-), valamint előfordul maga az igető lerövidülése (pl. hacer > har-). Nevezzük az így kapott szabálytalan főnéviigenév-alakot futurumtőnek! (Ezzel könnyebb dolgunk lesz a továbbiakban, hiszen a condicional ragjai is a főnévi igenévhez, illetve ugyanehhez a futurumtőhöz kapcsolódnak.)

A leggyakoribb rendhagyó igék futurumtöve (illetve ragozása egyszerű jövő időben) az alábbi táblázatban szerepel.
 

A nagyításhoz kattints a képre! (Forrás: El Mexicano)

Az ezekből származó igéket is természetesen hasonlóképpen kell ragozni (pl. componer: compondré), kivétel a bendecir ’áld’ és a maldecir ’átkoz’, amelyek ma már szabályosak (bendeciré, maldeciré, nem pedig *bendiré és *maldiré).

A beszélt nyelvben az egyszerű jövő idő mint jövőbeli cselekvés kifejezése kezd kiszorulni a használatból, helyette ebben a jelentésben egyre inkább az ir a + inf. igei körülírás használatos – míg a futuro simple mindinkább csak lehetőséget fejez ki. Ugyanakkor azokon a területeken, ahol még él ebben a használatban, különbség van közte és az ir a + inf. szerkezet között: az utóbbi a beszélő saját szándékát, törekvését is kifejezi. Így például, míg a voy a cantar azt jelenti, hogy ’énekelni fogok [mert én akarom]’, addig a cantaré jelentése inkább ’majd énekelek [valamikor, de nem biztos, hogy saját megfontolt szándékomból]’.
 

A befejezett jövő (futuro compuesto vagy perfecto)

A futuro compuesto vagy futuro perfecto, amely magyarul talán „befejezett jövő”-nek nevezhető, összetett, és befejezett szemléletű igeidő. Eredetileg és az irodalmi nyelvben olyan cselekvést vagy történést fejez ki, amely a jövőben egy másik jövőbeli cselekvés vagy történés előtt már megtörtént; vagyis tulajdonképpen „jövő idejű múlt” (vö. a magyar „Mire megjöttök, addigra már megvacsoráztunk” mondattal). A mai beszélt nyelvben inkább már csak megtörtént cselekvés, történés lehetőségét (másképpen fogalmazva lehetséges megtörtént eseményt) fejezi ki.

Képzése az haber segédige egyszerű jövő idejével (habré, habrás, habrá, habremos, habréis, habrán) és a participióval, azaz a múlt idejű melléknévi igenévvel (cantado, comido, vivido) történik. Néhány példa a használatára:

 

• Cuando lleguéis, ya habremos cenado. ’Mire megjöttök, már megvacsoráztunk.’
• ¿Sabes qué habrá ocurrido? ’Tudod, mi történhetett?’
• Los llamé, pero no estaban. Habrán tenido que irse. ’Hívtam őket, de nem voltak ott. Talán el kellett menniük.’

 

A condicional simple vagy imperfecto, vagy pospretérito

A condicional simple vagy condicional imperfecto a kijelentő módnak egy olyan igeideje, amely a múltból kiinduló lehetséges jövőbeli cselekvést vagy történést fejez ki a jelenben. E funkciójából eredően az Andrés Bello chilei grammatikus általi – a Spanyol Királyi Akadémia (RAE) által is használt – nyelvtani terminológiában a pospretérito, azaz ’utómúlt’ elnevezést is alkalmazzák rá, amely talán pontosabb és kifejezőbb is. Mint a bevezetőben már írtam, a magyar nyelvű tankönyvekben sokszor „jelen idejű feltételes mód”-nak nevezik, azonban ez tévedés, hiszen itt nem igemódról, hanem a kijelentő mód igeidejéről van szó (persze nyilván csak megegyezés kérdése, hogy az egyes igeidőket milyen igemódok alá sorolják be a nyelvtanok, itt természetesen mindent a RAE általi „hivatalos” nyelvtan szerint kell érteni).

Képzésénél a ragok – a futuro simpléhez hasonlóan – a főnévi igenévhez (rendhagyó igék esetén a futurumtőhöz, lásd fent!) járulnak, melyek az alábbiak:

A három szabályos példaigén keresztül bemutatva:

A condicional simple nagyon könnyen összetéveszthető a II–III. ragozású igék folyamatos múltjával (a következő bekezdésben látni fogjuk, hogy e hasonlóság nem a véletlen műve), mivel ugyanazokkal a ragokkal képzik mindkettőt, azzal a különbséggel, hogy a condicionalnál ezek a főnévi igenézhez, a pretérito imperfecto esetén pedig az igetőhöz kapcsolódnak. Ezért ügyelni kell arra, hogy ne keverjük pl. az habría (’lenne’) és había (’volt’), a podría (’bírna’) és podía (’bírt’) vagy éppen a querría (’akarna’, ’szeretne majd’) és quería (’akart, szeretett’) alakokat!

Történetileg a condicional simple szintén igei körülírás volt, méghozzá a főnévi igenév és az haber (régi jelentése: ’kell’, illetve ’neki van’) ige folyamatos múltjának – había, habías, había, habíamos stb. – összeolvadásából keletkezett: cantaría < cantar h(ab)ía < lat. CANTARE HABEBAM (’énekelnem kellett’), cantarías < cantar h(ab)ías < CANTARE HABEBAS (’énekelned kellett’) stb.

 

Alapvetően kétféle használata van:

1. Jelen idejű feltételes mondatok főmondatában áll (pl. „Énekelnék, ha ...”) – ilyenkor a ’ha’-val bevezetett mellékmondatban a kötőmód folyamatos múltja szerepel az irodalmi nyelvben. Használható természetesen egyszerű mondatokban is kívánság, óhaj kifejezésére, ahogyan a magyarban.
2. Múlt idejű idézéskor vagy ún. „függő beszédben”, ha az eredeti közlésben jövő idő szerepelt; illetőleg múlt idejű lehetőség kifejezésére.

Következzen néhány példa mindkét esetre:

 

A condicional compuesto vagy perfecto, vagy antepospretérito

A condicional compuesto vagy condicional perfecto – az Andrés Bello-féle terminológiában antepospretérito (kb. „befejezett utómúlt”) – összetett igeidő, amely a condicional simpléhez képest előidejűséget fejez ki. Magyarul talán „feltételes múlt idő”-nek lehetne hívni, ugyanis a legtöbbször múlt idejű feltételes mondatok főmondatában használatos (vö. „Énekeltem volna, ha ...”). Képzése az haber segédige condicional simple alakjaival (habría, habrías, habría, habríamos, habríais, habrían) és a múlt idejű melléknévi igenévvel (participio) történik (cantado, comido, vivido). Pár példa a használatára az alábbiakban olvasható.

 

• Si hubiera venido antes, le habríamos acompañado. ’Ha előbb jött volna, elkísértük volna.’
• Habría cantado si supiera cantar. ’Énekeltem volna, ha tudnék énekelni.’
• Si hubieras estudiado más, habrías recibido mejores notas. ’Ha többet tanultál volna, jöbb jegyeket kaptál volna.’
• ¡Quién lo habría pensado! ’Ki gondolta volna!’

Nem állhat viszont a condicional perfecto a kötőmód régmúltja helyett múlt idejű feltételes mondatok mellékmondatában, tehát nem hangzik túl jól például a Si *habría venido antes, le habríamos acompañado.


Nos, kiveséztünk ismét négy „problémás” igeidőt! Nyelvtani sorozatunk következő részében a felszólító móddal (modo imperativo) fogunk közelebbről megismerkedni.