.

Bikaviadal (1): Beszéljünk a bikaviadalokról



Spanyolország királya, Juan Carlos szájából hangzott el az az ominózus mondat, hogy " Amely napon az EU megtiltja a bikaviadalokat, az lesz a nap, amikor Spanyolország elhagyja az EU-t."

A bikaviadal a spanyoloknál egy rituálé, amely esetenként 15 percig tart, hogy szigorúan szabályozott keretek között elérkezzen az igazság pillanatához, hogy elváljék ki az igazi hős, vagy éppen gyáva ember. S ebbe a 15 percbe bele kell férnie mindennek: játéknak, szépségnek, eleganciának, látványnak, bátorságnak, nemes küzdelemnek, harcnak és méltón megvívott halálnak. A teljes spanyol lelkiség kifejeződése.

A bikaviadal egyébként nem spanyol találmány.

A bikával való küzdelem már a görögöknél megjelent a minotaurusz megölése mondájával, valamint a bikaugrás már ekkor bátorsági próbának számított.

A perzsa eredetű Mithras vallásban pedig a bika megölése központi elem, ahol isteni parancsra áldozzák fel a bikát, mint minden rossz forrását.

A rómaiak gladiátor viadalainál az állatokkal vívott küzdelmek között már kiemelkedő szerepe van, s magában Spanyolországban az V. században a fiatal vizigót férfiak körében kedvelt szórakozás volt a bika heccelése és provokálása, mely kezdett formalizált látványossági kereteket ölteni. A mórok akik büszkék voltak lovas tudásukra, fejlesztették ki a rejoneo-nak nevezett változatát, ahol lóhátról küzdöttek a bikával egy lándzsát (=rejón) használva.

A bikaviadal ekkor afféle lovagi tornának számított, a mór megszállás spanyol balladai hőséről El Cidről is feljegyezték, hogy kitűnő bikaviador volt.

Ez a látványosság aztán egyre közkedveltebb lett, s hamar beköltöztek vele a rómaiak után még fennmaradt amfiteátrumokba, vagy ahol ilyen nem volt, a falvak és települések határában, illetve egyre gyakrabban a városok főterén, a plazán emeltek alkalmi arénákat. Feltételezhető, hogy ebből ered a Plaza de Toros elnevezés, ahogy Spanyolországban minden bikaviadal-ringet neveznek.

Az első, kifejezetten erre a célra felhúzott aréna Spanyolországban a Ronda-i volt, az egyetlen, melynek  kőtribünje van. Az aréna hat év alatt készült el, s felavatásán 1785-ben Pedro Romero és Pepe Hillo a kor legnagyobb matadorai küzdöttek. Utóbbit később egy bika sebzi halálra. Ezt ábrázolja alábbi képén a kor nagy festője Goya, abban a rézkarc-sorozatában, melyekre támaszkodva a 20. század közepétől minden év szeptemberében megrendezik az ún. Feria Goyesca-t, ahol mind a szereplők, mind a közönség korabeli viseletben jelennek meg.

Az aréna felépítésének előzménye pedig az, hogy 1572-ben II.Fülöp Királyi Lovasiskolát -Real Maestranza de Caballería- alapít Rondában. Ennek funkciója a nemesek katonai kiképzése volt, s a lovassági ügyességi gyakorlatokhoz tartozott a bikák elleni vívás is, lóhátról. Ezek aztán egyre nagyobb népszerűségre tettek szert, s az aréna megépítéséig  a viadalok színhelye a Plaza Mayor, mai nevén a Plaza Duquesa de Parcent volt.

S ez mindaddig főként a nemesek sportja maradt, míg a 18. században V. Fülöp tiltása hatására a nemesek maguk helyett elkezdtek bikaviadorokat alkalmazni.

És innen indul az újkori bikaviadalok története, ami szintén Rondához fűződik. Szakítanak a lovas hagyománnyal, s úgymond gyalogosan, szemtől-szemben a bikával küzdenek meg. 1720 körülre teszik ennek az idejét. Francisco Romeroról jegyezték fel, hogy ő volt az első, aki így küzdött meg a bikával, s gyakorlatilag ő fektette le ezen “műfaj” a corrida de toros  alapjait. A bikaviadalok innentől egy részletekbe menően szabályozott rendszerben és előírás szerint zajlanak. Ez a rondai család aztán híres bikaviador dinasztiává növi ki magát, mindegyik tagja bevezetett valami újítást a küzdelembe (Francisco - muleta és kard; fia Juan teszi meg a lépést a szervezett vívások felé, a saját csapat, a cuadrilla megteremtésével.)

Unokája Pedro, a korszak- mások szerint minden idők-  legnagyobb matadora, visszavonulásáig mintegy 5600 bikát öl meg, anélkül, hogy maga megsebesült volna. Ő is  (97) és apja is (102) igen magas kort értek meg, ami aztán a matadoroknál igazán nem tipikus.  Személyes bátorsága és elegáns stílusa elismerést hozott neki,  a bikaviadal intézményének pedig társadalmi rangot.  Az irántuk megnyílvánuló csodálat fokát jól lemérhetjük a Carmen idevágó jeleneteiből.

Ugyancsak rondai származású a másik nagy bikaviador dinasztia, az Ordóñez család, akiknek birtokán és meghívásukra Hemingway tartózkodik hosszú időszakokat, s melyek hatására megírja gyakorlatilag a közelmúlt történelmét több örökbecsű művében.

Az 1960-ban kiadott Veszélyes nyár annak az Antonio Ordóñeznek állít emléket, aki Ordóñez család legkíválóbb, és szintén legendává lett tagjaként írta be nevét a bikaviadalok nagykönyvébe. Az író és a matador szoros barátságban voltak. Ez utóbbi könyvhöz anyagot adó 1959-es év együtt töltött viadalai idején készült az alábbi közös képük:

Ugyancsak az Ordoñezek dicsőségét hirdeti  a rondai aréna bejárata két oldalán álló szobor, az apa Cayetano Ordoñezé, vagy másként El Niño de la Palmáé, illetve fiáé Antonioé.

Antonio kezdeményezésére rendezik meg 1954 óta, Pedro Romero halála 200. évfordulója tiszteletére a “Goya-i játékokat”, vagy másként a Féria de Pedro Romerót, a Goya hagyatékban fennmaradt képek szerinti öltözékekben és külsőségekkel. Pár éve, immár a szintén bikaviadornak állt Ordoñez unokának, Cayetano Rivera Ordoñeznek Armani tervezte ez alkalomra a ruháit. S ez nem az első eset, hogy neves designere van a családnak, hiszen Antonió viselt  Picasso által tervezett ruhát….

Hemingwaynek a  Fiesta, a nap is felkel címen, 1926-ban a Pamplonai bikafuttatás témában keletkezett regénye indítja meg lényegében a túristák áradatát Pamplonába.

A Halál délután (1932) mondhatni kézikönyv az egész szcénáról. Bárki, aki elolvassa, nem tud többé az egyoldalú elítélés pártjára állni. 

Én magam ebből merítve vettem a bátorságot, hogy olvasóim számára is nyújtsak egy áttekintést, mintegy 1500 oldal kivonatolása révén. Így amit ezügyben itt és a következő folytatásokban át fogok adni, 99%-ban Hemingwaytől származik. Hemingway eredetileg a kanadai és chicagói sajtó megbízott tudósítója volt a bikaviadalok idején, s mindenképpen a szemtanú hitelességével is bír. Számomra ő az autentikus forrás. És nem mellesleg teljes szívből szeretett mindent, ami spanyol, vagy spanyol életforma- s ez a pozitív elfogultsága csak növeli nálam értékét. 

A Halál délután könyve által sugallt eszmerendszer szerint -ez egy becsületes játék, amelynek az író végigjárja minden stációját a bika nevelésétől- kiválasztásáig, a viadal előtt a matadorra nehezedő feszültségek, lelki teher és koncentráció leírásától, a már lezajlott viadalt kicsengető baráti körben eltöltött vacsorákig.  Leírja a harc tisztességes lefolytatásának módját az első résztől, a suerte de varatól = a lándzsa próbája, a második rész zászlós farúdjain,- a tercio de banderilláin át, a végső felvonásig - a tercio de muertéig = az ölésig, vagy ahogy hajdan nevezték, az igazság pillanatáig – s ez amelyre kimegy az egész, ennek előkészítését szolgálja az első kettő felvonás. Képet kapunk minden szereplőről, a bikától kezdve, a ring takarítójáig, minden részletre kiterjedően.

“A bikaviadal nem sport a szó angolszász értelmében, azaz nem egyenlő esélyű vetélkedés a bika és az ember között, erre még csak kísérlet sem történik.
Inkább tragédia, amelyben a bika halálát játssza, jól vagy kevésbé jól, a résztvevő bika és ember, és ebben a tragédiában az emberre veszély, a bikára biztos halál vár.” írja.

 

Szerző: Ilunga
A cikk folytatása hamarosan olvasható

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol