.

Benjamin Fulford halloweeni bepillantása a hatalom színfalai mögé





Benjamin Fulford, Japánban élő, széleskörű kapcsolatokkal rendelkező oknyomozó újságíró, akinek a hatalom számára kényelmetlen cikkeit nagy ívben kerüli a fősodratú média.
Ez is egy ilyen cikk, melyben rávilágit a hatalom hátterében zajló eseményekre.

 

Több forrás szerint a múlt héten számos nagy lépés történt a világot uraló hatalmi elit ellen, és még több lesz ezen a héten. 
Japán politiakai hátterét úraló elitben egy sor késő estébe nyúló vita volt, melyben a résztvevők arra az álláspontra jutottak, hogy nem megengedhető egy észak-koreai csportnak leadni Michael Green, a Japán Moszad főnöke és a CIA-s Kenneth Curtis, különböző provokációk elkövetésére vonatkozó megrendeléseit. Ennek eredményeként Green és Curtis kényelmetlen helyzetbe kerültek, állítják japán szélsőjobbosok, akik szerint piszkos ügyeik miatt ennek a két úrnak sok félnivalója van. A legutóbbi, manipulált japán választásokban játszott szerepük és ez ügyben ellenük indított perek miatt sem alhatnak nyugodtan.

Egy ehhez kapcsolódó fejlemény, hogy Benjamin Netanjahu az izraeli sajtóban a múlt héten elismerte , hogy meglátogatta a Pápát, de a Pápa nem fogadta. Ez a tény számára  jelentős tekintélyveszteséget jelentett. Idősebb Bush és Tony Blair néhány éve szintén meglátogatták, még az előző pápát, hogy hivatali idejük lejárta után védelmet kapjanak a háborús bűnöket vizsgáló bíróság ellen. Katolikus vallásra való áttérésük után megkapták a védelmet. Úgy tűnik, hogy az új vatikáni rezsim már nem nyújt menedéket a háborús bűnösöknek az igazságszolgáltatás elől. Ez azt jelenti, hogy Netanjahu nem élvezheti a P2 csoport védelmét, és így politikája és személyisége valószínűleg kudarcra van ítélve.

Mielött ez a hírlevél nyilvánosságra került, egy P2 szabadkőműves forrás hívott. Elmondta, a P2 főnököt, Marco di Maurot, épp most tartóztatták le, és a társaira is vadásznak.

Sok más fejlemény is történt.
Rockefeller házi dinoszaurusza Henry Kissinger, Oroszországba ment egy kolduló küldetésre. Pentagoni források szerint azonban Moszkvában elutasították Vlagyimir Putyinnal való találkozóját.

A találkozóra tett kísérlet erősen jelzi a Rockefeller féle olajdollár rendszer közeli összeomlását. A szaud-arábiai kormány bejelentése, miszerint át kívánják értékelni kapcsolatukat az Egyesült Államokkal, és megtagadják a helyet az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén azt jelenti, hogy a Szaudi-ház leállíthatja az olajdollár elhelyezését a pénzügyi elit által irányított bankokba az USA-ban. Ennek súlyos következményei lennének az érintett bankok számára.

Ez a pálfordulás azért történt, mert a szaúdi rezsim nincs abban a helyzetben, hogy katonailg megvédje magát. A Pentagon viszont már nem hajlandó harcolni a bankárok érdekeiért, tehát a szaudi rendszernek nyitnia kell Putyin felé, ha fenn akar maradni. Még akkor is kétséges, hogy a rezsim meddig maradhat életben.

Vannak egyértelmű jelei, hogy a török nemzet is ráébred az új geoplitikai realitásokra. Orosz hírügynökségek szerint már vámunióról tárgyalnak Oroszországgal, .
Érdekes fejlemény, miszerint bejelentették, Kínától vásárolnak rakétavédelmi rendszert, annak ellenére, hogy Törökország  a NATO tagja.

A híradások szerint Iránban is nagy dologok történnek a háttérben. A legfelső szintű iráni hatalmasságot, Ali Hámenei ajatollahot, akinek általában nyilvános és előre jó látható programjai vannak, a Moszadhoz köthető Debka weboldal szerint,  már három hete nem látták,

Ez annak is lehet a jele, hogy az iráni Sabbat ügynökök, akik megpróbálták kiprovokálni a 3. Világháborút, izraeli szövetségeseikkel együtt eltávolításra kerültek. A tárgyalások megindulása, melyeken fel akarják oldani az iráni nukleáris fejlesztések kapcsán a nyugattal kialakult patthelyzetet, újabb jele annak, hogy valami megváltozott Hassan Rouhani új elnök alatt.

Mindebből az tűnik ki, valami nagyon alapvető változás történt a hatalmi struktúrában a Közel-Keleten. Ez bizonyítja a régi generációs iránítók végét, mint David Rockefeller és George Bush. Apropó George Bush, az idősebb Bush érintkezésbe lépett a Fehér Sárkány Társasággal a P2 páholyon keresztül, hogy elmondja, hogy neki és a családjának semmi köze az Obama rezsimhez, és hogy Obama a saját feje után megy.

Obama egyik szóvivője a Federal Reserve Boardnak és Washington DC-nek. Ez az összefonódott csoportosulás támadás alatt áll az egész világon.  Sok jel arra mutat, hogy megszünik mozgásterük ebben a változó világban.

Ennek talán leglátványosabb jele az Európával történt példátlan konfliktus. Az európai hírügynökségek tele vannak az európai vezetők haragjával, mivel az NSA (Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség) kémkedett utánuk. A kémkedés fő vonala mögött elsősorban vállalati titkok lopása állt, és vajmi kevés köze volt a "terrorizmus elleni harchoz".

A legmegdöbbentőbb kijelentés a múlt héten történt, amiről csak a Reuters és az orosz hírügynökségek számoltak be, és amit sok hírügynökség nem közölt: az Európai Unió Parlamentjének múlt heti szavazása arról, hogy függesszék fel az Egyesült Államokat a SWIFT nemzetközi pénzügyi adatbázisból. Ez olyasfajta intézkedés, amit a múltban Észak-Korea és Mianmar ellen érvényesítettek.

Nem tudjuk mi történt az Amerikai Kongresszussal. Mindannyian Floridába repültek múlt csütörtökön az amerikai hadsereggel. A tervezett egynapos kirándulás helyett csak hétfőn tértek vissza Washingtonba.

A japán kormány szereplői úgy tesznek, mintha poitikusok lennének, miközben a Moszadnak dolgoznak. Közben a Moszad emberei, a feljebb leírt okok miatt teljes félelemben vannak. E sorok írója október 22-én elment megnézni egy tárgyalást a kormány elleni perben, amely a legutóbbi választási csalásokat tárgyalta. A felperesek állítása szerint, a Tokiói Legfelsőbb Bíróságnál az egyik elnöklő bírót Takashi Saitot, a  Moszad mégis tudja zsarolni, mivel Sait női ruhában jelent meg mint "Viktória" Tokió meleg kerületében. A Tokiói Legfelsőbb Bíróság PR osztálya erről nem kívánt nyilatkozni, ami azt jelenti a hír igaz, de  "erről nem beszélünk".

Van még néhány nap Halloweenig, addig remélhetőleg több ijesztő dolog is fel fog bukkanni az pénzügyi elit által vezetett összesküvés számára.

Benjamin Fulford

 
A szerző korábbi cikke: Japán bérgyilkosok és a pénzvilág

 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol