.

A spanyol miniszterelnök szerint a demokrácia győzte le az ETA-t



Rajoy: az ETA-t a jogállam és a demokrácia győzte le

 
A Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezetet a jogállam fellépése és a demokrácia ereje győzte le - jelentette ki Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök az észak-spanyolországi Logronóban tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön, ahol épp a csendőrség vidéki terrorizmus ellenes csoportjának (GAR) új helyi létesítményeit adta át.

Mariano Rajoy hangsúlyozta: mondjon, vagy tegyen bármit is az ETA, nem talál kibúvót, hogy elkerülje a büntetést elkövetett bűneiért.

"Az ETA bejelentheti megszűnését, de nem tűnnek el bűnei" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a hatóságok továbbra is üldözik a terroristákat, hogy megbüntessék őket.


Mint mondta, az ETA nem ért el semmit azzal, hogy százakat ölt meg, sem azzal, hogy felhagyott a gyilkolással, és most sem fog elérni semmit "az új propaganda műveletekkel".

"Semmivel nem tartozunk és semmit nem kell megköszönnünk a terroristáknak. A köszönet és az elismerés természetesen az áldozatokat illeti, akikre mindig emlékezni fogunk" - mondta.

A spanyol miniszterelnök kiemelte a bűnüldöző szervek munkáját, amelyet lényegesnek nevezett a terroristák legyőzésében, és amiért  szavai szerint a spanyolok mindig hálásak lesznek nekik.

Az ETA szerdán jelentette be - április 16-i keltezéssel megjelent - levelében, hogy szervezetének teljes feloszlatásáról és működésének végleges befejezéséről döntött.

A szervezet több mint ötven évig véres merényletekkel harcolt a független, szocialista baszk állam megteremtésért és 858 ember haláláért tehető felelőssé. A terrorcsoport utolsó halálos áldozata egy francia rendőr volt 2010-ben.

Az ETA 2011-ben bejelentette, hogy felhagy a fegyveres harccal, majd tavaly a megmaradt és elrejtett fegyverarzenáljának lelőhelyeit tartalmazó listát juttatott el a francia hatóságoknak. Egy héttel ezelőtt további fegyvereket és lőszerek nyomára vezették a rendőröket.

A szervezet idén április 20-i közleményében elismerte felelősségét és bocsánatot kért az "okozott károkért".

Nem lehet jutalmazni az ETA-t a feloszlatásáért

Nem lehet jutalmazni a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezetet, amiért bejelentette feloszlatását - írták a legnagyobb országos spanyol napilapok csütörtökön, egy nappal azután, hogy a terrorcsoport levélben hozta nyilvánosságra megszűnését.

"Ünnepelni kell az ETA feloszlatását, nem szabad hagyni megtéveszteni magunkat" - fogalmazott szerkesztőségi véleménycikkében az ABC című konzervatív napilap.

Az újság szerint csupán látszat, hogy az ETA maga döntött a feloszlásáról, mert az valójában a terrorszervezet vereségének következménye.

Az ETA szerdai, feloszlatásáról szóló levelének hangvételét az ABC "önigazolónak és áldozatként való feltüntetésnek" minősítette, amelyből hiányzik a teljes és feltétlen bocsánatkérés az áldozatoktól, valamint a múltban alkalmazott terrorizmus elutasítása is.

A lap felhívta a figyelmet arra, hogy a terroristákkal szemben támasztott követeléseket nem kell csökkenteni a bejelentés hatására, a spanyol demokrácia nem eshet abba a csapdába, hogy elhiggye: itt az ideje a jóindulatnak a konfliktus lezárásának érdekében.

Az ETA ennek a hétnek a főszereplője akar lenni - írta az ABC, hozzátéve, hogy szervezet úgy adagolja nyilvános megjelenéseit, mintha saját politikai napirendje lenne.

Üzenetei a baszk nacionalista szektornak szóló értesítések arról, hogy az ETA át akar alakulni, politikai szerepet akar vállalni - mutatott rá a cikk.

Az El País című baloldali napilap szerint a terrorszervezet feloszlása nem tünteti el a bűnöket, de megkönnyebbülés a demokrácia számára.

Mint írta, az ETA megszűnésének nem lesz azonnali hatása a spanyol társadalomra, amelynek még rendeznie kell a számláit a bűnözőkkel, segítenie kell az áldozatokat, teljesen helyre kell állítania az együttélést Baszkföldön, és végleg tovább kell lépnie.

A lap felidézte a terrorszervezet működésének "drámai" mérlegét: 3600 terrorakció, több mint 850 gyilkosság, köztük több mint 300 felderítetlen, csaknem hétezer sebesült és 86 emberrablás.

Mindezek több generációban is nyomot hagytak, az okozott fájdalmat nagyon nehéz lesz elfelejteni - hangsúlyozta az El País.

Hozzátette: a spanyol társadalom nem engedheti meg, hogy az ETA maga írja meg sírfeliratát, mert nincs semmi pozitív, amire létezéséből emlékezni lehetne, épp ellenkezőleg. Tagjai sosem voltak bátor baszk katonák, a hősök azok az emberek voltak, akik nem hallgattak, és szembefordultak vele.

Az El País kitért arra, hogy a terroristák reménykednek abban, hogy az igazságszolgáltatás kegyelmi intézkedéseket alkalmaz velük szemben, és ezt várja csaknem 300, börtönben lévő rab is. Ám a feloszlatást nem lehet jutalmazni az elkövetett súlyos bűncselekmények elévülésével - állapította meg az újság.

MTI.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol