.

Néhány nagybank manipulálta a nemesfém piacot



Újabb összeesküvés elmélet igazolódott be: Néhány megabank tényleg manipulálta a globális nemesfém piacokat


Miközben a világ a 2008-as válságért felelős, de „bukásra-túl-nagy” bankokat figyelte, más megabankok sem tétlenkedtek, hogy új módszereket találjanak a befektetők átvágására.

Az összeesküvés elméleteket kutatók számára győzelemként leírható fordulatban a Deutsche Bank egyik napról a másikra nemcsak beleegyezett, hogy bíróságon kívül egyezzen meg az ezüstpiac manipulálása miatt a bank ellen indított perben, de arra is hajlandó, hogy a többi bank ellen folyamatban lévő perekben segítse a felpereseket. Vagyis az egykori kartelltagok egymás ellen fordultak.

A hír, miszerint a Deutsche Bank és más pénzintézetek 2007 óta manipulálják az arany és ezüst határidős piacokat, 24 óra leforgása alatt nyilvánosságra került. A német bank két külön ügyben is hajlandó volt a peren kívüli megállapodásra. A Reuters a következőket írta:

„A felperesek azzal vádolták a Deutsche Bankot, hogy a Nova Scotia, Barclays Plc, HSBC és Societe General bankokkal szövetkezve manipulálták az arany, a határidős arany és opciós árfolyamokat, valamint az arany derivatívákat, a naponta két alkalommal tartott London Gold Fixing megbeszélések segítségével.”1

Miközben illegális módszerekkel manipulálták az aranypiacokat, a Bloomberg arról ír, hogy hasonló módszereket vetettek be az ezüstpiacon is:

A kereskedők azzal vádolják a bankokat, hogy pozíciójukkal visszaélve irányítják az ezüst napi árfolyamát, és ezáltal jogtalan haszonhoz jutnak, amellett, hogy kárt okoznak más befektetőknek az ezüstpiacon, több milliárd dollár összértékű tranzakciók befolyásolásával.

Az ezüst piac befolyásolásáért a kereskedők 2015 áprilisában beperelték a Deutsche Bankot, a HSBC Holdings Plc-t és a Nova Scotia bankokat, amelyek közül egyedül a Deutsche Bank kötött peren kívüli egyezséget.

Az arany és ezüstpiacok manipulálása miatti pereket magánbefektetők indították. Érdekes adalék a történethez, hogy a fenti bankok szabályozásáért felelős állami szerv, a Határidős Árutőzsdei Kereskedelmet Felügyelő Bizottság (CFTC) szintén lefolytatott egy hasonló vizsgálatot 2008-ban, de furcsa módon nem talált semmi rendellenességet.

Csupán néhány nappal a Deutsche Bank peren kívüli megállapodásáról szóló hírek nyilvánosságra hozatala előtt pedig a Wells Fargo és Goldman Sachs bankok ismerték el, hogy bizony ők sem voltak ártatlan bárányok és üzletpolizikájukkal jelentősen hozzájárultak az Egyesült Államokban az ingatlanpiac 2008-as összeomlásához.- írja az idők jelei

 


 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol