.

Miniszterelnök úr, Ön melyik országban él?



Túl vagyunk a Horn-fokon - jelentette be évértekelő beszédében Mariano Rajoy spanyol minisztreelnök.

A konzervatív néppárti miniszterelnök biztosította a parlamenti képviselőket, hogy Spanyolország jó irányba halad, az örömhírt pedig adócsökkentéssel toldotta meg. Eszerint az alacsony keresetű, gyerekes családok lesznek a kedvezményezettek. Rajoy szerint 12 millió embert jelent. A munkanélküliség elleni harc jegyében – tette hozzá – minden újonnan felvett munkavállaló után a munkáltatónak csak 100 euró társadalombiztosítási járulékot kellene fizetnie.

Pártjának kápviselői tetszéssel fogadták Rajoy beszédét.

Rajoy a parlamenti beszéd során beszédben megköszönte a spanyolok erőfeszítéseit, de az El Mundo szerint főként saját kormányát dicsérte, amely kirántotta az országot a recesszióból és  évi egyszázalékos növekedést tud felmutatni.

A reakciók tanúsága szerint az ellenzéket nemigen hatotta meg a győzelmi jelentés. Ön melyik országban él, miniszterelnök úr? – kérdezte például Alfredo Perez Rubalcaba, az ellenzéki szocialisták vezére. Ő arra emlékeztetett, hogy a Rajoy-kormány alatt 180 ezer állás szűnt meg, 10 százalékkal csökkentek a reálkeresetek, a gyerekek pedig éheznek.

Alfredo Perez Rubalcaba

Forrás: nol.hu

 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol