.

Írásos emlékek ősi repülő szerkezetekről



Az emberiség valós történelme sokkal lenyűgözőbb, mint amit a történelemkönyvek elmondanak nekünk. Vannak olyan ősi szövegek, amelyek több ezer évesek, és elme által irányított járművekről írnak és olyan technológiákról, mint a levitáció, antigravitáció, valamint űrhajókról, melyek más bolygókról érkeztek.


Valójában számtalan olyan dolog van, melyeket szándékosan hagytak ki a történelemkönyvekből, mintha társadalomként nem is akarnánk tudomást venni a sok ezer évvel ezelőtt történtekről és az emberiség valós eredetéről.

Bár sokan tekintik az ősi sumér és egyiptomi kultúrát a két legérdekesebb ókori civilizációnak a Földön, az igazság az, hogy minden egyes ősi kultúra szép a maga módján, és különböző szempontból valamennyi hozzájárult az emberiség mai tudásához.

Ha megnézzük az ősi Indiát, akkor felfedezhetjük, hogy milyen sokan utalnak azokra az érdekes ősi szövegekre, melyeket többen minden idők legizgalmasabb írásos emlékeinek tartanak.

Az ősi Indiának van az egyik legkiterjedtebb történelme a világon, és a Védáknak nevezett régi szövegekről úgy vélik, hogy a legnagyszerűbb írások a Földön. Érdekes, hogy ezek az ősi szövegek, melyek több ezer évre nyúlnak vissza, "repülő hajókról" beszélnek, melyek több mint 6000 évvel ezelőtt meglátogatták a kontinenst.


Vimana
 

Főleg a védikus szanszkrit szövegek alkotják a szanszkrit irodalom legrégebbi rétegét és a hinduizmus legősibb szentírásait.
Ezek az ősi szövegek lenyűgözőek, ugyanakkor zavarba ejtőek. A "Vimanika Shastra" vagy a Repüléstechnika Tudománya című ősi írás hihetetlen részleteket tartalmaz elme által irányított "járművekről" egy olyan, mostanra elvesztt technológikról, melyhez az ősi kultúrák hozzáfértek

Ezek a szövegek nem csupán elme irányította járművekről tesznek említést, de olyan lenyűgöző technológiákat is részleteznek, mint a levitáció és az antigravitáció, olyan futurisztikus tudásról tanúbizonyságot téve, ami több mint 6000 évvel ezelőtt már jelen volt a Földön.

Több kutató a Vimanika Shastrát szent könyvnek tartja, amely útmutató az űrhöz, az űrhajókhoz és a csillagközi utazáshoz.

Hogy megértsük, mit mond nekünk a Vimanika Shastra, egy jól ismert szanszkrit tudóshoz, Dr. V. Raghavanhoz kell fordulnunk, aki életében több mint 120 könyvet és 1200 cikket írt, és 1966-ban elnyerte a Sahitya Akadémia Szanszkrit Díját.


Dr. V. Raghavan szerint ezek a lenyűgöző ősi szövegek nagyjából akkor készültek, amikor más bolygón élő emberek és idegen lények látogatták meg őseinket több ezer évvel ezelőtt.
"Ezen ősi munkák ötven éves kutatása meggyőzött arról, hogy vannak élőlények más bolygókon, és időszámításunk előtt 4000 körül ellátogattak a Földre," - mondta Dr. Raghavan.
"Hatalmas mennyiségű lenyűgöző információ van repülőgépekről, sőt fantasztikus sci-fi fegyverekről, melyek megtalálhatóak a Védák (szentírások) fordításaiban, az indiai eposzokban és más ősi szanszkrit szövegekben."

Sok más kutató és szerző ért egyet Dr. Raghavannal. Bőséges mennyiségű bizonyíték található a Mahábhárataban és a Rámájanaban, melyekben mindenféle technológia leírása fellelhető.

"Igaz, hogy az ősi indiai Védák és más szövegek is utalnak az űrrepülésre, űrhajókra, repülőgépekre és ősi űrhajósokra," - mondta Dr. Krishna Murty, a Bangalore-ban található Indiai Tudományos Intézet aeronautikai professzora.

"A szanszkrit szövegek tanulmányozása meggyőzött arról, hogy az ősi Indiában ismerték a repülő szerkezetek építésének titkát, és ezeket a gépeket más bolygókról érkező űrhajók mintájára készítették."

Úgy tűnik, nem számít hová megyünk, mert ha megnézzük, mindegyik ősi kultúrában találhatunk lenyűgöző részleteket, melyeket a főáramú kutatük többnyire szándékosan félreértenek. Számos ősi szöveg tartalmazza "elfeledett történelmünk" egy darabját.
 
Az ősi indiai történelem a mai akadémikus tudomány számára hihetetlen részleteit minden bizonnyal félreértelmezik, melyek pedig kézzelfogható bizonyítékai egy elfeledett emberi tudásnak.
 

Forrás: újvilágtudat
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol