.

Hamarosan élettel telik meg a malagai kikötőben árválkodó üvegpalota




Sokáig találgatták a turisták és a helyi lakosok, mi célt szolgál egy kocka formájú, teljesen átlátszó üveg építmény Malaga kikötőjében.


A rejtélyről lehullt a lepel.


2015 tavaszán ideiglenes fiókintézményt nyit öt évre a párizsi Pompidou-központ a dél-spanyolországi Malagában - jelentette be szerdán az egyik legjelentősebb francia kortárs művészeti gyűjtemény.


Pompidu központ, Párizs

Alain Seban, a Pompidou-központ elnöke szerint a malagai múzeum "egy igazán nagy volumenű laboratórium lesz, amelynek keretében a (fiókmúzeum) koncepciója fejleszthető". Itt fog kikristályosodni az együttműködés ideális időtartalma és pénzügyi háttere.
A malagai tárlaton a párizsi gyűjteményből kétévente megújul a festmény-, szobor-, fotó-, építészeti és dizájnválogatás. Ezen kívül évente két-három időszakos kiállítást is terveznek a fiatal közönségnek szervezett programok mellett. A múzeumot a kikötő felújításakor épített, jelenleg üresen álló, művészeti célokra szánt  épületben, a Cubóban helyezik el, amely Malaga nemrég felújított kikötőjében található. A teljesen átlátszó, üvegfalú épület illik a párizsi múzeum koncepciójához.


A Cubo a kikotő frekventált helyén kapott helyet

A város évente 1-1,5 millió eurót fizet a Pompidou-központnak konceptuális munkájáért és azért, és arculatának használatáért, miközben az időszakos kiállítások a becslések szerint 3,5 millió eurós bevétellel járnak. A Cubo fenntartási költsége évente 3 millió euróba fog kerülni a városnak.
Malaga önkormányzata az utóbbi években nagy hangsúlyt fektet a kulturális befektetésekre, mivel 2016-ban Európa kulturális fávárosa lesz.
A városban - amely évente mintegy 4 millió turistát vonz - született és élt tízéves koráig Pablo Picasso, akinek múzeumot szenteltek.

Májusban jelentették be, hogy egy másik jelentős kulturális esemény is várható. Az orosz képzőművészet egyik fellegvárának, a szentpétervári Orosz Múzeumnak az ikonjai, expresszionista festményei és szovjet képzőművészeti alkotásai is hamarosan láthatók lesznek a város egykori dohánygyárában, ahol állandó kiállítást nyit a szentpétervári intézmény.


A jelenleg üres Cubo, háttérben a kikötő fényei

AZ MTI cikke alapján

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol