.

Egy másik világ Torremolinoson



Torremolinos Costa del Sol kedvelt üdülőhelye. Nyüzsögnek a parton az fürdőzők, a tengerparti homokon élvezik a nap sugarait, estéiket pedig a számtalan szórakozóhely egyikén töltik, és nem is sejtik, a központtól 10 percre egy másik világ várja a nyugalomra vágyókat.

 

 
10 éve került az önkörmányzat tulajdonába az a bővízű forrással rendelkező terület, ahol a víz ereje évszázadok óta malmot hajtott. Az első molnár 1488-ban telepedett meg és nem csak gabona, örléssel, hanem olajbogyó sajtolásával is foglalkozott.

Az eltel fél évezredben többször változott tulajdonosa, de még száz évvel ezelőtt is vizimalom működött itt. Miután a város tulajdonába került ez a terület, felújították a régi malom épületét, éa egy kis múzeumot rendeztek be a régi örlő teremben.
 
Valamikor ebben a teremben őrülték a gabonát.


Az őrlést végző malomkövek és a meghajtását bemutató maket

A malomkövek forgatását vízszintes síkban elhelyezett malomkerék biztosíotta. A bővízű forrás lehetővé tette egysze két vízikerék meghajtását, így az épületben egyszere kétféle lisztet is őrölhettek. A vízet a ház mögötti dombról a házon keresztül vezették és a vízszintes elhelyezésű kerék fügöleges tengelyánek felső végáhez erősítették a malomköveket.
 
Az elfolyó vízet régen zöldségeskertek, gyümölcsösök öntözésére használták, de ma már a forrásból a város is sok vizet kap, csak annyi folyik keresztűl a malom épületén, amennyi a működés illusztrálásához kell.
A forrás fölé házat építettek. Ajtaján belépve meglepően mély helyiség felső szintjére jutunk, ahonnan lenézve a mélyben  két kőböl épített kapun bukkan elő a hegyből a víz.
A forrást rejtő ház bejárata és a forrás
 
A ház kürül nyugalmat árasztó botanikus kertet alakítottak ki. Meghagyták a hatalmasra nőtt régi fákat, újakat telepítettek, sétányokat pihenőkket építettek és a sétautak mellett csobogó víz ad egyéni hangulatot a kertnek
 

Tovább menve elérjük a négy évszak jelképeként felállított antik szobrokat, melyek barátságosan integetnek az arra járóknak. Az összképet a háttérben spriccelő szökőkút emeli emlékezetes látvánnyá. A park kiemelt részét képezi a japánkert, ahol a jellegzetes növényeken kívül, kis tóra épített faházban lehet meditálni, és élvezni a kert hangulatát.
 


Aki elvetődik Torremolinosra és elege van az állandó rohaásból, itt megtalálja a nyugalom szigetét



A mesés kert ezer arca

 

P.R.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china