.

Újabb romok a civilizáció kezdetének idejéből



A romokat Dargeçitben, Törökországi Mardin tartományában, a Boncuklu nevű területen fedezték fel. A lelőhelyen négy sztélét is találtak, amelyek Göbekli Tepe sztéléire emlékeztetnek.

Mardin a történelem folyamán otthona volt a sumér, akkád, babilóniai, hettita, római, oszmán és más civilizációknak. A Mardinban felfedezett új romoknál négy sztélét is feltártak a neolitikus korszakból. A négy sztéle közül azonban csak három maradt fenn épségben.
 

Kodaş Ergül, a Mardin Artuklu Egyetem Régészeti Tanszékének adjunktusa elmondta, hogy

"Az elemzések szerint a templomként azonosított épületben négy sztélé volt. Úgy gondoljuk, hogy az itt élő civilizázió 11300 éve alkotta az épületet. Az ásatások folytatódnak, de a sztéléket már feltártuk. Az egyik sztélé törött, de a másik három még mindig tökéletes állapotban van."

Kodaş hozzátette, hogy még nem jutottak el a templom padlózatáig, de azt tervezik, hogy egy hónap alatt elérik. Azt is mondta, hogy még nem láttak semmiféle ábrákat a négy sztélén és a templomban, amely Göbekli Tepéhez hasonlóan a neolitikus korszakból származik.
 
Göbekli Tepe egy régészeti lelőhely Törökország délkelet-anatóliai régiójában, ahol az emberi történelem egyik első temploma található még az írásbeliség kialakulása előtt.  Még azelőtt épült, hogy a népek leteleptek volna, amikor az emberek még vadászként éltek.

Göbekli Tepe régebbi, mint a világ legidősebb templomai és szerkezetei. Sok faragvány található a templom sztéléin, amelyek többnyire állatokat, például skorpiót, rókát, bikát, kígyót, vaddisznót, oroszlánt és vadkacsát ábrázolnak. - írja az ujvulágtudat

https://www.aa.com.tr/tr/kultur-sanat/mardinde-11-bin-yillik-tapinak-bulundu/1630809
 
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol