.

Sűrűsödnek a botrányok a katolikus egyházban



Egyre több dolog kerül nyilvánosságra a katolikus egyház eddig takargatott dolgaiból. Az utóbbi években megsokasodtak a sokáig fedhetetlennek hitt vatikáni intézmények, papok és főpapok bűnözését feltáró bejelentések.


Még a múlt évtizedben kiderült, a Vatikáni Bank összejátszott a maffiával, ezen a bankon keresztül mosták tisztára a maffia feketén szerzett pénzeit. A bank korábbi igazgatóját, Roberto Calvit, 1982- ben, felakasztva, zsebében 15 ezer dollárral találták meg egy londoni híd állványzatán lógva. Calvi részese volt a bank visszás ügyleteinek, halála előtt pedig azzal fenyegetőzött, hogy kiteregeti a Vatikán szennyesét. Az ügy lezárásakor tettét öngyilkosságnak könyvelték el, de ezt még az eset kivizsgálásában résztvevő rendőrök sem hitták el.

Másfél hónapja menesztették a mostani igazgatót, Ettore Gotti Tedeschit, akihez kivonult a római rendőrség és lefoglalt 47 aktát, amelyek a bank évtizedeken át zajló, bűnös tranzakcióit dokumentálta. Tedeschi életét féltve rögtön 24 órás védelmet kért, a Vatikán pedig az iratok visszaszolgáltatását követeli a rendőrségtől.


Benedek pápa lemondásának igazi okairól csak mendemondák keringenek. Az ITTCS, Brüsszelben létrejött polgári bíróság, ugyan beidézte a volt pápát, de az vatikáni területen tartózkodik, amit nem is kíván elhagyni. Nála sátáni, gyermekáldozattal járó szertartáson való résztvétel a gyanú, amit tanúvallomásokra alapoznak.
Továbbá azt is rebesgetik, hogy a Vatikán két jól ismert tagja, Angelo Balducci és Ghinedu Ehiem, a pápa tudtával futtatott egy meleg prostituált kört, ami szintén hozzájárult Benedek lemondásához.

2001-2009 közt átlagosan évi 300 bejelentés érkezett pedofil papok ellen. Ez a szám 2009-2012 közt megduplázódott. Vélhetően nem a pedofil hajlam nőtt meg a papokban, és nem ettöl emelkedett évi 600-ra a bejelentett esetek száma, hanem az emberek már el merik mondani a velük történteket.

Idén derült fény arra a Írországban működtetett katolikus gyermekotthon és zárda sötét ügyleteire, amelynek ciszternájában 800 gyermek csontvázat találtak.

Szeptember közepén a francia határnál több kiló kokaint találtak egy Vatikáni bíboros diplomáciai rendszámú kocsijában, ami vélhetően a vele utazó maffiózzók pogyászához tartozott. (De mit kerestek a maffiózzók a bíboros kocsijában?)

A Vatikánban pár napja pedofília vádjával letartóztatott Józef Wesolowski apostoli nuncius helyzetét tovább súlyosbította, hogy a Santo Domingói nunciaturán, irodájá asztali számítógépén 100 ezernél is több gyermekpornográf képet találtak. További fotókat és videókat rejtett a nuncius hordozható számítógépe, amelyet gyakori utazásai során magával vitt. A Corriere della Sera olasz lap úgy tudja, az ügyben nyomozó vatikáni és Santo Domingó-i hatóságok szerint fennáll a gyanúja annak, hogy Józef Wesolowski nemzetközi pedofil szervezet tagja.

A listából a jelenlegi Ferenc pápa (polgári nevén Jorge Mario Bergoglio) sem maradhat ki. Az argentin katonai diktatúra idején, 1972-től 1973-ig novíciusmesterként szolgált, 1973-tól 1979-ig a jezsuita rend argentin tartományfőnöke volt.
Ebben az időszakban, a diktatúra ellenzékét sok atrocitás érte; ezek közé tartozott két jezsuita pap – a magyar Jálics Ferenc és Orlando Yorio – elrablása is. Ezzel kapcsolatban többen megvádolták Bergogliot, hogy részt vett az emberrablásban, vagy legalábbis nem tett ellene eleget. 2005-ben per is indult ellene az ügy miatt; a vádakat végül elvetették, de szerepe a történtekben a mai napig vitatott.
 
Ez csak néhény figyelemreméltó eset abból a hosszú listából, amely a katolikus egyház sötét oldalára hívja fel a figyelmet

P.R.


Források:
http://sg.hu/cikkek/108011/100-ezer-gyermekpornograf-felvetel-egy-nuncius-szamitogepen
http://www.hir24.hu/sotet-oldal/2014/09/17/tobb-kilo-kokaint-talaltak-egy-91-eves-vatikani-biboros-autojaban/
http://www.borsonline.hu/20120702_a_maffia_penzmosodajakent_mukodott_a_vatikani_bank
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ferenc_p%C3%A1pa
http://ujvilagtudat.blogspot.com.es/2014/09/a-vatikan-es-kereszteny-egyhaz-6.html

 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol