.

Sokasodnak a borús gazdasági elrőrejelzések



David Lipton, az IMF vezérigazgató-helyettese a vállalati közgazdászok amerikai szövetségének (NABE) Washingtonban kedden tartott rendezvényén úgy fogalmazott, hogy a világgazdaság valóban nehéz helyzetbe került


"Eljött az ideje annak, hogy határozottan támogassuk a gazdasági tevékenységet, és biztosabb alapokra helyezzük a világgazdaságot" - fogalmazott Lipton, aki a világgazdasági nehézségek legzavaróbb jelei között említette a globális tőkeáramlás és kereskedelem erős visszaesését. 

Lipton sürgette a kormányokat gazdaság élénkítő intézkedések meghozatalára, mivel úgy látja, ".... aggasztó, hogy a pénzpiacokon az a benyomás alakult ki, miszerint a döntéshozók sok országban már szinte minden lehetőséget kihasználtak a kereslet és ezáltal a fogyasztás ösztönzésére."

A valutaalap már korábban közölte, hogy a világgazdasági növekedés ütemének lassulására utaló jeleket érzékel, és tovább csökkentheti az idei évre vonatkozó, jelenleg érvényes, 3,4 százalékos növekedési várakozását.
Vesztett a lendületéből az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kanada és Japán, és már a lanyhulásra utaló jelek mutatkoznak Németországban is. Bár az euróövezet országaiban még stabil a helyzet, Franciaország továbbra is bajban van, de Lipton úgy látja, ott van remény a stabilizációra. - írja a privátbankár

A világgazdaság jövőjét még a kötelező "kincstári optimizmus" sem tudta tudta reménytkeltően bemutatni. Csak éppen az nem hangzot el Lipton előadásában, hogy mindenki kösse fel a gatyáját, mert már elkezdődött az újabb válság.

 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol