.

Rekord méretű jég az Antarktiszon




Érdekes jelenség, hogy az általános felmelegedés ellenére növekedett az antarktiszi jégtakaró


Negyven éve nem volt olyan nagy kiterjedésű az antarktiszi jégtakaró, mint szeptember 20-án: a műholdfelvételek arról árulkodnak, hogy a Déli sarkkörnél 20,15 millió négyzetkilométert (7,78 millió négyzetmérföld) fedett le a tengeri jég.
antarcticsea
A kutatók az 1970-es évek óta gyűjtik a sarkkörökről készült felvételeket, és miközben az északi féltekén évente átlagosan 51 790 négyzetkilométerrel csökkent a jégtakaró mérete, addig a déli évente 18 130 négyzetkilométerrel nőtt. Egy átlagos évben az Antarktisznál legfeljebb 18,72 millió négyzetkilométert borít be a jég.

A műholdképeken azonban nem látszik a jég egyik igen lényeges tulajdonsága, a vastagsága. Hatalmas jégtömbök olvadtak el a sarkkörnél, annak ellenére, hogy ennek a szezonális, viszonylag vékony jégrétegnek nőtt a kiterjedése.

A NASA kutatói úgy vélik, az új rekordnak is a klímaváltozás az oka, mert a sarkkörnél is máshogyan fújnak a szelek, változtak az óceáni áramlatok, és ezek hatására könnyebben jegesedik a víz felszíne. A klímával foglalkozó tudósokat az sem lepi meg, hogy nem egészen úgy történnek a dolgok, mint azt elképzelték. Most mindenesetre keresik a pontos magyarázatot, hogy miért is fedi több jég a déli tengereket.

Idáig az index.hu cikke

Tavasszal a media tele volt a felmelegedés és az antarktiszi jég olvadásának rémisztő következményeivel. Belátható időn belűl, 3 méteres tengerszint emelkedést jósoltak. A valóság közben ellenkező fordulatott vett, pedig már akkor is voltak klímakutatók akik nem értettek egyett az általános felmelegedés elméletével.

Csak néhány cikk a felmelegedésről.
Biztosan kiolvad a nagy antarktiszi jégdugó origo.hu 2014.05.12
Megállíthatatlan az Antarktisz nyugati jégmezőjének olvadása  ipon.hu 2014.05.13 
Ugyanakkor egyre többen kérdőjelezik meg a globális felmelegedést
A Föld lehül, állítja 8 nagy egyetem
A klímaváltozás dogmája

Ember legyen a talpán aki eligazodik a hírek között. Valószínüleg mindenki azt fogja elhinni, amit a fősodratú médiában legtöbbször hall. A hírközlő szervek pedig azokat híreket kapják és továbbítják, ami éppen az aktuális irányvonalat képviseli. Ez lehet politikai, gazdasági, vagy környezetvédelmi irányvonal, a lényeg, hogy elhiggyék az emberek. Igy van ez a klímaváltozással is. (Ebben áll a media hatalma.)

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china