Jelenlegi hely
.
Óriási titkot rejt a Szfinx, állítja az orosz csodagyerek
Sokakat ejtett már ámulatba a húszéves Boriszka Kiprijanovics. Először a szüleit azzal, hogy kéthetesen már önállóan tartotta a fejét, majd azzal, hogy néhány hónappal később megtanult beszélni
A fiú fejlődése gyors ütemben haladt. Annyira, hogy az anyja, aki maga is orvos, különböző specialistákhoz kezdte hordani a fiát. De a csodálkozáson kívül egyikük sem tudott reagálni arra, hogy a gyerek kétévesen ír, olvas, és rajzol. Boriszka később olyan dolgokat mondott a világűrről, és a csillagászatról, amiket soha korábban nem tanítottak neki.
Boriszka szerint a távoli múltban pilóta volt, és gyakran utazott a Föld bolygóra, amikor az ősi lemúriai civilizáció lakta a planétát. A szülei szerint a fiú úgy beszél a lemúriai civilizációról és létezésükről, mintha csak tegnap lett volna. Boriszka elmondta, hogy az ősi lemúriai civilizáció azért tűnt el, mert társadalmuk lelkileg nem fejlődött, ami végül a vesztüket okozta.
Egyik alkalommal édesanyja megkérdezte, "Hogyan vagy képes emlékezni minderre?" Azt válaszolta: "Igen, emlékszem, és senki nem mondta nekem, mert láttam."
A kivételes tudású fiú néhány éve azonban nagyon nyugtalanító dolgokról is beszél. Azt állítja, hogy mielőtt a Földön újjászületett, a Marson élt. Szerinte a vörös bolygó korábban ugyanolyan életteli volt, mint a Föld, de egy hatalmas nukleáris háborúban minden elpusztult a felszínén.
A bolygón még mindig élnek a földiekénél jóval előrehaladottabb technológiával rendelkező, szén-dioxidot lélegző marsiak, csak a felszín alatt. A fiú azt mondja a marsiakról, hogy 35 éves korukig öregednek, onnantól halhatatlanok, csak erőszakkal lehet végezni velük, és képesek a csillagközi utazásra.
Szerinte a vörös bolygó népe erős kapcsolatot ápolt a földiekkel, különösen az ókori Egyiptom fénykorában. A fiú szerint az emberi civilizáció hatalmas ugrás előtt áll, ami akkor fog bekövetkezni, ha „megnyílik” a nagy Szfinx. Ehhez egy mechanizmust kellene beindítani, melynek kapcsolója a szobor egyik füle mögött rejtőzik.
Bár, az összeesküvés-elméletek hívei szeretnek nagy jelentőséget tulajdonítani az orosz csodagyerek állításainak, úgy tűnik rajtuk kívül senki más nem veszi komolyan azokat.
forrás: 24.hu / Daily Mail