.

Mit tervez a SEAT a következő években



 Egyenesbe került a Seat márka, 2020-ig hat új modell jön, köztük hibrid és elektromos autók is.Hat új Seat három év alatt



Három előzmény nélküli modell és három generációváltás lesz a Seatnál a következő három évben, ez jelenti a márka megújulási programjának harmadik fázisát. Az első a Leon piacra dobása volt még 2012-ben, a második fázis az Ateca, az Ibiza és az Arona bemutatása volt. A legnagyobb újdonság a szó szoros értelmében a márka kínálatát megkoronázó hétszemélyes szabadidő-autó lesz, amelynek most zajlik a névválasztási folyamata, ez 2018 végén jelenik meg. Alejandro Mesonero, a márka vezető formatervezője ezzel kapcsolatban annyit mondott az Autocar újságnak, hogy seatos lesz a megjelenés, de az Atecától és Aronától jól megkülönböztethető, pontosabb vonalak és eltérő orr- és far jellemzi majd. 2019-ben érkezik majd a VW-konszern MEB alapjára épülő, kompakt elektromos autó, ezt egy év késéssel követi majd az elektromos kompakt szabadidő-autó.


A generációváltások sorában a legnagyobb várakozás a Leont kíséri, ezzel kapcsolatban annyit árultak el, hogy nagyobb lesz majd a formai változás a jelenlegi generációhoz képest, mint amekkorát az jelentett anno az elődjéhez képest. De nem csak kívül hoz majd újat a következő generációs kompakt, de utasterében is – várhatóan itt debütál majd az érintőképernyős vezérlés, ami aztán az elektromos autókban is benne lesz. Az új Leonból nem lesz akkumulátoros-elektromos változat, de hálózatról tölthető hibrid megjelenése várható. A generációváltások sorát a Mii városi mini és az Alhambra utódlása teszi teljessé, utóbbi esetben szabadidő-autós irányba mozdul el a nagy méretű családi autó. A Toledo típus várhatóan utód nélkül búcsúzik majd a kínálatból.


<iframe width="680" height="383" src="https://www.youtube.com/embed/rZCayKTM0hY" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Jövőre se maradunk újdonság nélkül, tavasszal kerül majd a kereskedésekbe az Ateca Cupra, amely 300 lóerős benzinmotorjával ellenfél nélküli jármű lesz a piacon. Az Ibiza Cupra jövője kérdéses, Európa-szerte csökkennek az ilyen nagy teljesítményű kisautók eladásai. A Cupra almárka egyébként nem szűnik meg, az MEB alapra épülő elektromos autóknak lesznek majd ilyen változatai.


 
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol