.

Minden, beleegyezés nélküli nemi aktus erőszaknak minősülhet Spanyolországban



Nemi erőszaknak minősítene minden, egyértelmű beleegyezés nélküli nemi aktust az a készülő jogszabály, amelynek első olvasatát elfogadta el a spanyol kormány Madridban.


A szexuális szabadságot garantáló törvény a nők számára egy biztonságosabb hellyé tenné Spanyolországot – mondta a tervezetet ismertető Irene Montero esélyegyenlőségi miniszter sajtótájékoztatóján, amely véleménye szerint megakadályozza, hogy a „nők jogai elvesszenek egy sötét sikátorban”.

A politikus hangsúlyozta: csak az igen jelent igent, vagyis a beleegyezés megléte vagy hiánya az, ami meghatározza, hogy megvalósult-e a nemi erőszak bűncselekménye. A hatályos rendelkezések szerint ennek megítélése attól is függ, hogy az áldozatot megfélemlítették és bántalmazták-e.

Ez volt a kulcseleme annak az óriási közfelháborodást kiváltó bírósági pernek is, amelyben 2018 tavaszán első fokon csak szexuális visszaélés miatt ítéltek el öt férfit, akik csoportosan erőszakoltak meg egy fiatal nőt Pamplonában, a bikafuttatásokról híres San Fermín ünnepségek ideje alatt.

Miután a bíróság felmentette őket a szexuális erőszak vádja alól, mondván nem volt erőszak, mert a lány öntudatlan volt, ezrek vonultak utcára tiltakozásul.


Tiltakozók a bíróság előtt


Az akkori konzervatív néppárti kormány bejelentette: kezdeményezi a szexuális bűncselekmények meghatározásának felülvizsgálatát az 1995 óta hatályos büntető törvénykönyvben (btk). A spanyol legfelsőbb bíróság végül megállapította a nemi erőszak elkövetését 9 és 15 év közötti szabadságvesztéssel sújtva a vádlottakat.

Az idén januárban beiktatott koalíciós baloldali kormány programjában vállalta a jogszabályi környezet módosítását az Isztambuli egyezménynek megfelelően, amely a nők elleni erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló európai paktum.

A bemutatott spanyol tervezet, amelynek elfogadása maga után vonná a btk reformját, bevezetné az úgynevezett alkalmi zaklatás fogalmát is. Eszerint enyhe fokú bűncselekménynek tekintenék a nyilvános helyeken tapasztalt szexuális vagy „szexista megnyilvánulásokat, magatartási formákat, ajánlatokat”, amelyek az áldozatot „objektív módon megalázó, ellenséges, megfélemlítő” helyzetbe hozzák. Mindezért közmunkát, pénzbüntetést szabhatna ki a bíróság.

A jogszabály tartalmazza tovább a kiskorúak kényszerházasságának, valamint a női körülmetélés tilalmát, továbbá a nemi betegségek szándékos terjesztésének büntethetőségét is. A kormány létre kíván hozni egy információs szolgáltató hálózatot, valamint 24 órás krízisközpontokat is a szexuális támadások áldozatai számára.

A törvényjavaslatot igazságügyi véleményezés után visszaküldik a kormánynak, amely újra megtárgyalja, és várhatóan ezt követően benyújtja a parlamentnek.

Forrás: 24.hu

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol