.

Magányos templom Tibetben



Egy kis domb tetején, a nyugodt Jamdok-tóba nyúló földrészleten található a Rutok Templom, egy magányos szerzetes otthona, aki napjait szútrák kántálásával és meditációval tölti.


A Rutok Templomot, ami tibeti nyelven a "hegy kövét" jelenti, gyakran Tibet legmagányosabb templomának nevezik.


Az 1387-ben épült templom több mint 600 éves múltra tekint vissza, és az ország egyik rejtett gyöngyszemének számít, mivel kevés turista vállalkozik meglátogatni. Ez azért van, mert a semmi közepén található, egy vékony földsávon, amely Tibet három szent tava egyikébe, a Jamdokba nyúlik.

Az a néhány ember, aki meglátogatta, történeteket mesél arról a békéről és nyugalomról, amiről a legtöbben csak álmodunk, és arról a szürreális élményről, hogy a magányos szikladomb tetején milyen csodálatos rálátás nyílik a természeti tájra.
 

A templom nevét, a "hegy kövét" egy itt található évszázados kő ereklye ihlette, amely állítólag minden betegség gyógyítására képes.

A Rutok Templom tetején állva állítólag láthatók a tibeti antilopok, amelyek szabadon futnak, és indiai ludak úsznak a vízben, és az éjszaka beköszöntével a csillagokkal teli ég visszatükröződik a tavon, akár egy tündérországban.

De talán a legcsodálatosabb tény a Rutok Templomban az, hogy csupán egyetlen lakója van. Ahwang Pincuo a neve, és napjainak nagy részét azzal tölti, hogy a tóból vizet hord a templomba, szútrákat kántál és meditál.
 

Ahwang a legutóbbi a magányos szerzetesek hosszú sorában, akik az évszázadok során a Rutok Templomra vigyáztak, és amikor meghal, helyét valaki más fogja elfoglalni. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogyan lehetséges az, hogy nem őrül meg az ember egy ilyen távoli és magányos helyen, de ebben az esetben a válasz maga a hite ereje.

Nem lehet tagadni ennek a tibeti csodának a természeti szépségét, de távoli elhelyezkedése miatt nem érkezik ide annyi látogató, mint más, könnyebben elérhető látványosságokhoz. (1)
 
 
<iframe width="714" height="402" src="https://www.youtube.com/embed/0r5-0Dfl0hQ" title="YouTube video player" frameborder="0" allow="accelerometer; autoplay; clipboard-write; encrypted-media; gyroscope; picture-in-picture" allowfullscreen></iframe>


Forrás: ujvilágtudat
https://www.odditycentral.com/travel/
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol