.

A legkissebb pápamobilt a SEAT készítette



 

II. János Pál pápa első spanyolországi látogatására készült el a SEAT Panda különleges változata.

 

II. János Pál pápa 1982. október 31. és november 9. között tett először hivatalos látogatást Spanyolországban. Ezt a látogatást 2003-ig még másik négy követte, de természetesen az első utazás kap mindig történelmi jelentőséget. Szinte hihetetlen, hogy a 9 nap alatt 11 spanyol várost keresett fel, Madridban és Barcelonában a két sztárcsapat stadionjában is részt vett eseményeken. Éppen ez a két este adta a látogatás autós vonatkozású érdekességét, az általában használt Mercedes G-osztályt ugyanis le kellet cserélni egy SEAT Panda Marbella pápai autóra. Az addig használt autó ugyanis túl magas volt a stadion külön erre a célra kialakított bejáratán történő behajtáshoz, így egy kisebb autót kellett kialakítani.

A SEAT 15 nap alatt gyártotta le a Zona Francában lévő gyárban a nyitott, ablakok nélküli, a pick-up-ok formáját idéző kis autót a SEAT Panda alapjain, így már gond nélkül használhatták a két stadionban megjelent mintegy 120.000 látogató közötti mozgásra. Jelenleg ez az autó is a muzeális SEAT-ok között áll, és gyakran viszik autótörténeti bemutatókra a tényleg egyedi kialakítású SEAT Pandát.

autoszektor

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol