.

Közeledik Fernando Alonso visszatérése




Közeledik Fernando Alonso visszatérése. A McLaren spanyol világbajnoka hetekkel ezelőtt a barcelonai teszten sérült meg és a találgatások után most újra munkába áll. Vagyis inkább ül, mivel szerdán a szimulátoros vezetéssel kezdi meg a felkészülést.

 
Alonso megkezdte a visszatéréstA kétszeres világbajnok a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat orvosai tanácsára kihagyta, mivel nem akarta megkockáztatni, hogy – a kritikus 21 napon belül – ismét balesetet szenved agyrázkódással végződő ütközése után. A baleset körülményeit a Nemzetközi Automobil Szövetség azóta is vizsgálja, bár még nem adtak tájékoztatást az eredményeikről.
Alonso viszont gőzerővel készül a visszatérésre: a fizikai felkészülést már a múlt héten elkezdte, bár a McLaren vezetői több alkalommal is elmondták, egyelőre nincs garancia arra, hogy Alonso részt vehet a maláj futamon, erről ugyanis a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) orvosai döntenek majd.
Hétfőn több lap is arról írt, hogy Alonso hamarosan ellátogat a McLaren bázisára, ahol a szimulátoros munkát is elkezdi. Ezt most a csapat is megerősítette. Haa teszt jól sikerül, akkor Alonso joggal bizakodhat abban, hogy az FIA orvosi vizsgálatain is átmegy majd, és a szezon második nagydíján már ott fog állni autójával a rajtrácson.
 

Alonso a balesete előtt


Elszállítják az összetört kocsit

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol