.

A jövő húskínálatát nem farmokon, hanem laboratóriumokban fogják előállítani



Az emberiség létszámának növekedésével egyre nehezebben tart lépést az élelmiszer előállítás, különösképpen a hústermelés.  

Erre a problémára kínál megoldást a Primeval Foods élelmiszer technológiai vállalat.  A petricsészében tenyésztett hús már rég nem futurisztikus koncepció,  az élelmiszeripari vállalatok új és zseniális módszerekkel állnak elő, hogy termékeikkel kitűnjenek a többi hasonló termék közül.

A kezdet.

1912. január 17.-én Dr. Alexis Carrel, Nobel díjas francia fiziológus egy kis darabka csirkeembrió szívet helyezett egy vérplazmából és vízből készített tápanyagoldatba, majd betette egy harminckilenc fok hőmérsékletű inkubátorba. Két nappal később a szívdarabka sejtjei osztódásnak indultak, egy második szövettenyészet létrejöttét eredményezve. A petricsészében élő csirkeszív pedig dobogott. A sejtjei ugyanúgy pulzáltak, mint az eredetinek. 
Ez adta az ötletet a laboratóriumi hús előálításához. 


A Primeval Foods, a sejtes mezőgazdaságra szakosodott londoni startup vállalat azt tervezi, hogy egzotikus, laboratóriumban tenyésztett húsokat fog árusítani. Egy egész állatseregletet húskínálatát tervezi piacra dobni olyan egzotikus húsokból, mint az az oroszlán hamburger, zebra szusi, tigrisfasírt vagy a zsiráfsonka.
  
 
Ahogy a húsalternatívák piaca egyre versenyképesebbé válik, az élelmiszeripari vállalatok új termékekkel állnak elő, hogy kitűnjenek a hamarosan piacra kerülő tenyésztett hús választék közül.

Valójában egyetlen állat sem sérül meg ezeknek az egzotikus húsoknak laboratóriumi előállítása során, mivel tenyésztett sejtekből készülnek  Azon ötlet, hogy oroszlánt vagy tigrist fogyasszanak, kissé furcsa lehet sok ember számára.
Ezek nem olyan húsfélék, amelyeket megszoktunk, de a Primeval Foods mégis úgy véli, hogy ez egy olyan lehetőség, amelybe érdemes befektetni.

"Az ok, amiért manapság olyan hagyományos fajtákat fogyasztunk, mint a marhahús és a csirke, nem azért van, mert ezek a legízletesebbek, a legegészségesebbek vagy a legtáplálóbbak, őket a legkönnyebb előállítani. Mivel a tenyésztett hús túlmutat a háziasított fajokon, most felfedezhetjük a legízletesebb, legegészségesebb és legtáplálóbb lehetőségeket," - mondta Yilmaz Bora, az Ace Ventures (a Primeval Foods mögött álló cég) ügyvezető partnere.

"A tenyésztett egzotikus húsfogyasztás egy új evolúciót jelenthet az ember számára az egyedülálló fehérje- és aminosavprofilnak köszönhetően, olyan hátrányok nélkül, mint a koleszterin és a telített zsírok," - tette hozzá Bora.
"Olyan jövőt képzelünk el, ahol tenyésztett jaguárhúst fogyaszthatunk a jobb alvás és hangulat érdekében, vagy elefánthúst a kognitív teljesítményünk javítása érdekében. Ez csak a jéghegy csúcsa."

A Primeval Foods úgy véli, hogy az emberek mindig szívesen próbálnak ki új dolgokat, beleértve a kulináris élményeket is. És bár az étlapon szereplő húsok egy része elsőre furcsán hangzik, de mivel nem a természetet károsítják velük, az emberek talán hajlandóak lennének legalább megkóstolni.

"Az elkövetkező hónapokban kóstolót tervezünk Londonban az egyik tenyésztett egzotikus húsunkkal, hogy ízelítőt adjunk a világnak abból, hogyan fog kinézni az élelmiszerek következő fejezete," - mondta Bora. (1)

(1) - https://www.foodnavigator.com/Article/

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol