.

Gaztelugatxe a sziget, ami mégsem sziget




Spanyolország északi részén, a Vizcayai-öböl partján, Baszkföldön található Gaztelugatxe szigete. Szigetnek ma már nem lehet nevezni, mivel egy mesterséges földnyelv köti össze a szárazfölddel.


A sziget csúcsára a IX.- X. század fordulóján épült templom teszi fel a koronát.

A hely stratégiai adottságai folytán már a római időkben is jelentősséggel bírt. (Ez nem számít különlegességnek, hiszen az Ibériai-félszigeten nehéz olyan helyet találni, amit a rómaiak ne kedveltek volna)
A középkori Spanyolországban a mórok visszaszorítása után, az északi szomszéd,  Franciaország erősödése kívánt folyamatos katonai készültséget. Gaztelugatxe igazán alkalmas hely volt a Vizcayai-öböl déli partján haladó hajók megfigyelésére.
Az 1300-as években, a templomos lovagrend fénykorában a IX.-X. században épített San Juan de la Peña kolostor az egyik legbefolyásosabb kolostorrá vált az Ibériai-félsziget északi partján.


XI. Alfonz és címere
 
 

1334-ben XI Alfonz, Kasztília királya ostromolta sikertelenül a csúcson álló erőditményt. 1593-ban Francis Drake, járt itt, aki félállásban kalózkodott, munkaidejének másik felében pedig az angol királynét szolgálta. Leginkább a rivális spanyol hatalom  kincses hajóinak kifosztásában ért el kimagasló eredményeket. Mivel zsákmányaiból a királynő is részesült, kiérdemelte a kétes értékű "krályné kalóza" címet.  Ez a harci szellem vezette a spanyol Gaztelugatxe szigetéhez is, és ha már ott volt, gondosan kirabolta az erődítményszerű kolostor-templomot. Minden mozgathatót értéket elvitt, csupán a falak maradtak.
Ezeknek a mozgalmas időknek mára csak az emlékei maradtak meg. A sziget tetején lévő templomot az idők folyamán többször átépítették. Stratégiai jelentősségének elvesztésével a szerzetesi élet és a turizmus vette át a főszerepet.
 

Az idők folyamán a sziget és a part között keskeny átjárót építettek, melyről 230 lépcsőfok vezet fel a templomig. Fentről meszire ellátni a baszk tengerparton. A hely mágnesként vonzza a turistákat, akiknek csupán arra kell ügyelniük, hogy ne a téli hónapokban érkezzenek, mert a templom olyankor zárva van.
 




 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china