.

Fejleszt a RENFE, a spanyol vasúttársaság



Spanyolország nemzeti vasúttársasága tizenöt nagysebességű Avril-motorvonatot vásárol a hazai Talgótól.


A napokban bejelentett, 786,5 millió euró értékű megállapodás értelmében a Talgo harminc évre vállalja a vonatok karbantartását is, a járművek 337 millió eurót kóstálnak. A kontraktus egy további tizenöt vonatra, és egy még tíz évnyi karbantartásra vonatkozó opciót is magában foglal, amelyek közel másfélmilliárd euróra emelnék a beszerzés összértékét – adja hírül az International Railway Journal.

Az Avrilokon is egyedi, egy-egy szélső tengelyes megoldását alkalmazza a Talgo (látványtervek: Talgo)Az Avrilokon is egyedi, egy-egy szélső tengelyes megoldását alkalmazza a Talgo (látványtervek: Talgo)

A Renfe nagysebességűmotorvonat-tenderén számos vasúti gyártó jelezte részvételi szándékát, végül a Talgón kívül a szintén hazai CAF, a Bombardier, valamint a Siemens adott be ajánlatot. A spanyol gyártó könnyed győzelmet aratott: a tervezettnél huszonnyolc százalékkal kínált alacsonyabb árat, emellett műszaki szempontok alapján is a legjobbnak bizonyult. A kontraktussal a Renfe vált a Talgo legújabb, Avril (magyarul: április) fantázianevű, nagysebességű motorvonatcsaládjának első megrendelőjévé. A vasúttársaság az első szerelvényt várhatóan 38–42 hónapon belül adhatja forgalomba. A vonatok karbantartása a Renfével együttműködésben fog zajlani, a Talgo 99,1 százalékos rendelkezésre állást ígér.

Az első-, vagy business-osztálynak megfelelő Preferente-részen két plusz két...
Az első-, vagy business-osztálynak megfelelő Preferente-részen két plusz két ülés van...

A tizennégy kocsis, kétszázkét méter hosszú Avril-vonatok 521 ülőhelyet kínálnak: négyszáztizenhatot másod- (Turista class), százötöt pedig business, vagyis Preferente-osztályon. Előbbi részen három plusz kettő, utóbbinál kettő plusz kettő üléselrendezéssel. Spanyolországban azok is komfortosan utazhatnak vasúton, akik nem szeretnek menetiránynak háttal utazni, mivel általánosnak számít az ülések menetirányba való átdöntése – a legelővárosibb Cercaníasok kivételével minden vonat képes erre, így természetesen az Avrilok is. A normál nyomtávú szerelvény két végén található, egyenként 4400 kilowatt teljesítményű vonófej tizenkét betétkocsit fog közre. A konstrukció jellegzetesen talgós: a rövid egységek kapcsolódásánál mindössze egy hajtás nélküli tengely található. Ennek köszönhetően a 317 tonna össztömegű szerelvény extra széles lehet: 3,2 méter. A hétszázhatvan milliméteres alacsonypadló pedig akadálymentes közlekedést biztosít a szerelvényen belül.

...a turista osztály pedig a 3,2 méteres szélességnek köszönhetően három plusz két ülést kínál soronként

...a turista osztály pedig a 3,2 méteres szélességnek köszönhetően három plusz két ülést kínál soronként

A műszakilag 363 kilométer per órás sebességre képes motorvonatok háromszázharminc kilométer per órás legnagyobb üzemi tempóval közlekedhetnek majd. Formáját a híres Pininfarina tervezőstúdió álmodta meg. A Renfe az Avrilokat Franciaországba is át szeretné járatni, ennek megfelelően a vonatok a spanyolországi nagysebességű hálózat huszonöt kilovolt ötven hertzes váltakozó áramú, valamint a hagyományos hálózat háromezer voltos egyenáramú betáplálásán kívül a Franciaországban általános másfél kilovoltos egyenáramról is képesek lesznek üzemelni.

 

<iframe width="635" height="523" src="https://www.youtube.com/embed/d0-U2YbnL0g" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

A Talgo elnöke, Carlos Palacio Oriol elmondta, az Avril-szerelvényekkel Spanyolország és a Talgo tovább erősítik kapcsolatukat, továbbá minőségi etalont jelentenek a nagysebességű vasúti világpiacon. A spanyol cég vezetője kihangsúlyozta, a Talgo nyolc év alatt ötvenmillió eurót fektetett be fejlesztésbe azért, hogy az Avril a világ legkorszerűbb nagysebességű vonata lehessen. A könnyebb, gyorsabb, hatékonyabb és fenntarthatóbb járművet az európai vasúti piac liberalizálását szem előtt tartva tervezte meg a Talgo, amely az üzemi, valamint az egy utasra jutó tőkeköltség csökkentésére ösztönzi majd a vasúttársaságokat – számol be a Railway Gazette.


IHO
 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol