.

Erdélyi fa autó a frankfurti autókiállításon




Csodájára jár a világ: Székely mester autója kőrisfából!

Nem mindennapi alkotást láthattak a nézők a Frankfurti Autószalon hatalmas csarnokában: az erdélyi Szabó Péter által készített autót, a Julia Roadstert. 3 évig dolgozott rajta Marosvásárhely melletti műhelyében. Egy Ford Taunus alvázára építette ezt a kólönleges járművet.


 

Ha fából vaskarikát nem is, de autót sikerült építeni Szabó Péternek, a Kolozsvári Állami Magyar Opera egykori énekesének. A Koronkán elkészült,  Julia Roadsternek keresztelt alkotás  a Frankfurti Autószalon egyik kuriózuma volt és hatalmas népszerűségnek örvendett.

"Az egész egy hintóval kezdődött" – mondta Szabó Péter, aki fiatal korában 12 évig asztalosként dolgozott. „Miután átkerültem az operába, abbahagytam az ácsmesterséget, majd több mint egy évtized után ismét nekifogtam művelni, hobbiként. Mindig szerettem a dizájnt, a formatervezést, a fával való munkát. Úgy 7-8 éve készítettem egy hintót, és rá pár évre jött az ötlet, hogy építhetnék egy autót is” – mondta.

Az ötletet előbb lerajzolta, amit egy makett követett, és itt csatlakozott az alkotófolyamathoz Ferenczi Csaba Zsolt 3D tervezőmérnök, dizájner. Elmondta, hogy a miniatűr modell alapján egy háromdimenziós tervet készített, amiből apróbb módosításokat követően megszületett a végleges vetület és három évvel ezelőtt elkezdődtek a munkálatok.

Az autó kőrisfából készült, akárcsak régen a hintók. „Miután Zsolt elkészítette a háromdimenziós tervet, egy az egy méretben kitettem a falra és onnan vettem le a méreteket. Fel kellett építenem egy egész vezetési folyamatot, hogy tükörképbe állítsam az egészet, egy érdekes szerkezetet építettem ehhez” – magyarázta Szabó Péter, aki az interneten kutakodva azt találta, hogy tömör fából még senki nem készített konceptautót a világon, ezért kihívásnak találta, hogy az első legyen ezen a téren.

„Az apró részletek kidolgozása még hátra van, de nyitottak vagyunk az eladásra, árat azonban még nem tudunk mondani. Ugyanakkor kaptunk már kiállításokra is meghívást, így nagy kérdés ez számunkra” – jegyezte meg. Sorozatgyártást nem terveznek, mert egyedi autóról van szó, nem szeretnék ugyanezt a modellt gyártani, és ha elkészül, nem is terveznek a továbbiaknak módosítani rajta. „Tervben van egy teljesen modern stílusú, elektromos meghajtású autó megépítése. Idő és pénz függvénye, hogy ezt mikor tudjuk megvalósítani” – számolt be Ferenczi a jövőbeni tervekről.

És miért lett éppen Julia az autó neve? Szabó Péter úgy válaszolt, hogy felesége, Júlia, aki három évig nélkülözte, mivel a munkaórák száma meghaladta a 4000 órát.

Transindex


 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol