Cicák

Elmesélem hogyan lett 12 macskánk, pedig egyet sem akartam

 
Úgy kezdődött, hogy valahonnan ide keveredett egy csinos sárga macska, aki miket nézett ki magának. Pontosabban nem minket, hanem a házunkat és környékét.  

Tudvalévő, a macskák  inkább a helyhez ragaszkodnak, és nem az emberhez.  A kutyáknál ez pont fordítva van.  Nekik a gazdi fontos, nem a hely.

Szóval ez a sárga macska mindig megjelent, kinézett magának nyugis zugokat az előkertben, (amit itt pátiónak hívnak) és úgy viselkedett mintha ez lenne az otthona.
Nejem megsajnálta és vett neki macska eledelt. Eleinte naponta egyszer kapott enni, de néhány hét múlva napi három etetés lett belőle.
 
Fiatal, talán egy éves cica volt így a természet törvényét követve hamarosan megjelent egy nagy fekete kandúr. Látogatására néhány hét múlva három fekete újszülött kiscica emlékeztetett.  Ahogy múlt az idő, ezek a cicák is cseperedtek és az anyatej után mást is  szerettek volna.
 

• Azt nem tudom megtenni, hogy az anyjuknak adok, nekik meg nem. – mondta feleségem és ezután ennyivel többet töltött az etető tálba. Így már négy cicáról gondoskodtunk.

 
Igen ám, de a nagy fekete kandúr megérezte, hogy itt egy egész hárem várja, és meglátogatta a cica hölgyeket. Ennek a látogatásnak az eredményét csak akkor vettük észre, amikor a kertben tárolt raklapok alól előkerült három sárga cicakölyök. Ők a mai napig ott laknak. Eddig nem mertek feljönni a pátióba, még az anyjuk szoptatja őket.  
Tanácstalanná váltunk, mert a már ideszokott négy cica is sok, semmiképpen sem akartuk bővíteni a létszámot.  Éppen arról beszélgettünk a ház előtti kocsi beállóban mit csináljunk ennyi macskával, hogyan tudnánk megszabadulni tőlük. Elpusztításukra nem visz rá a lélek, de viszont etetni sem akarjuk, tehát megoldást kell találni.  Miközben valamilyen humánus megoldáson gondolkodtunk, vékony kiscica hangok hallatszottak a néhány napja nem használt kocsi alól.
 
Alá néztem, nem láttam semmit. Nejem is alá nézett, ő sem látott semmit, de amikor kiegyenesedett, újból hallatszott a vékony hangú nyávogás.
Most már a kocsi alá feküdtem, mert a hangok a motortér felől hallatszottak. Ekkor láttam meg egy apró cica lábacskát, amint éppen eltűnik a futómű rögzítésére szolgáló alkatrész mellől.
 
Kiderült újabb kiscicák vannak ott, akiket az anyjuk az autó motorterébe költöztetett. Hiába indítottam be a motort, hiába mentem egy rövid kört a kocsival, a kiscicák továbbra is ott nyávogtak.
 
Most mit csináljunk. Ha délután elmegyünk a kocsival, ahogy terveztük, a motor mellett elevenen megsülnek a kicsik. Az anyjuk nem ment be értük, nem mérte fel a veszélyt, így kölykök továbbra is ott mocorogtak a motor alsó burkolólemezén, ahol nem lehetett hozzájuk férni.
 
Nincs mit tenni, meg kell emelni a kocsit, leszedni azt a burkoló lemezt. Nem volt sok kedvem hozzá, meg az idő is szorított, de nem ítélhettem kínhalára a kis csöppségeket. Nekiveselkedtem, a kocsi alá feküdtem és szereltem.  Az alsó védőlemez eltávolítása után előbukkantak a cicák. Először két fekete meg egy sárga, majd valamelyik hozzáférhetetlen résből egy fekete, meg egy újabb sárga. 
Öt kis kölykét rejtette el anyjuk a motortérben, azt hívén, hogy ott biztonságban lesznek. A kimentett cicákat betettük egy dobozba és lányom levitte a raklap, és a másik három sárga kölyökcica társaságába..
 
Kissé megnyugodva mentünk el a délutáni programunkra.
 
Amikor hazaértünk akkor ért minket a meglepetés. Mind az öt kiscicát felhozta az anyjuk a pátióba, és betette az ott álló kis gipsz szélmalomba, A picik járni is alig tudnak, de máris felfedező útra indultak.  
Így most van a családalapító sárga, a három másfél éves fekete és a tőluk származó, összesen nyolc, néhány hetes kölyök cica. Ez összesen tizenkettő.
 
Kész!....
 
Még nem tudom mit csinálunk, mert tulajdonképpen egy macska sem kéne, nemhogy tizenkettő.
Egyenlőre alszunk egyet erre a meglepetésre. Azt hiszem, ha kicsit megnőnek és alkalmasak lesznek az önálló életre, elviszem őket jó messzire, hogy ne tudjanak visszajönni. Keressenek új gazdát maguknak!