.

Bíznak a befektetők a spanyol gazdaságban




Történelmi mélypontot ért el kedd délután háromkor a tízéves lejáratú spanyol államkötvények hozama.

 
A befektetők úgy látják a spanyol gazdaság stabil talajon áll, ezért alacsonyabb hozammal is elkeltek a kincstárjegyek.  A Bloomberg hírügynökség adatai szerint a kötvények hozama az előző aukcióhoz képest tovább csökkent pár bázisponttal, elérve a 2,944 százalékos hozamszintet.
A bizalomra az is okott adott, hogy fokozatosan csökken a munkanélküliség. Áprilisban 111 ezerrel kevesebb munkanélküli volt, mint egy hónappal korábban. A várakozások szerint ez a nyári hónapokra tovább csökken, mivel a turista szezonban mindig több munkáskézre van szükség.
         1955-ben kibocsájtott államkötvény

Rainer Guntermann, a Commerzbank AG frankfurti piaci elemzője úgy nyilatkozott a Bloombergnek, hogy az eurózóna perifériáján levő országok gazdasági alaptulajdonságai javulnak, ezért csökkentek a hozamok.

Az elemző szerint a hozamok még nem érték el egyensúlyi szintjüket. Szerinte még mérséklődnek a spanyol és olasz kötvények, valamint a referenciának tekintett német államkötvények hozamai közti különbségek. (MTI)

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol