.

Beindult a lejáratókampány a Germanwins másodpilótája ellen



A vizsgálatokat még be sem fejezték, de már egyértelmű az állásfoglalás: Andreas Lubitz a másodpilóta az oka 150 ember halálának.


Az egész eljárás az 1950-es évek Magyarországán játszódó Tanú című film egyik jelenetére emlékeztet. Abban Pelikán nevű gátőr elé teszik a bíróságon elmonandó tanúvallomását, majd amikor elkezdi olvasni, gyorsan kicserélik a papírt: " Ne ezt olvassa ez már az ítélet"

Valahogy itt is ez az érzet tör elő. Szinte még el sem kezdték a vizsgálódást, de már az első nap megszületett az ítélet: a másodpilóta a "bűnös". Azóta folyamatosan kerülnek elő "bizonyítékok" Andreas Lubitz depressziójáról, labilis alkatáról, zavart mentalitásáról.  Barátnőjétől kicsikart vallomásokból, pedig az derül ki a pilóta egyik rémálma volt, hogy lezuhan. Személyiségét megzavarodott, skizofrén emberként állítják be, aki csak a külvilág felé látszott kedves, teljesen normális fiatalembernek.
 
 A másodpilóta életéből minden apróságot bűnjelként tekintenek. Az öngyilkossági elmélet terjesztését az sem zavarta, hogy néhány nappal a baleset előtt egy autókereskedésben két új kocst is rendelt. Erre is biztosan meg lesz a magyarázat: előbb-utóbb azt fogjuk hallani a hírekben, ezzel akarta öngyilkossági szándékáról elterelni a gyanút.

Más légikatasztrófánál hónapokig vizsgálják a lehetséges okokokat, mire elkészül a jelentés.  Itt nem vizsgálták hogy a repülő miért esett szét olyan apró darabokra.  Az egyik helysznielő szerint úgy néz ki a hegyoldal, mintha papír konfetti hullott volna az égből. nem vizsgálták mi szaggata szét az emberi testeket apró darabokra, és hogyan eshetett a fekete doboz a becsapodásként megjelölt helytől 10 kilométer távolságra. Ezekről a furcsaságokról nem tudunk semmit.

Érdekes módon az sem került be a hírekbe, hogy ebben az időben a Dél-Francia térségben tartott gyakorlatot 37 géppel az US Air Forces (Amerikai Légierő) 510th Fighter Squadron  egysége egy új, rakétatámadás elhárítására kifejlesztett lézerfegyver a High Energy Liquid Laser Area Defense System (HELLADS) tesztelésére.
 
Talán azért is kellett gyorsan egy bűnbak, nehogy valakiben  más gondolataok is felmerüljenek.

A HELLADS rendszer működés közben (illusztráció)

 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol