.

Alternatív Bermuda háromszög



A romániai Sulina városától 40-45 kilométerre észak-keletre, a Fekete tengerben található a a "Halál Háromszöge", melyet már a középkorban is megemlítettek. Az első dokumentációt orosz szerzetesek feljegyzései jelentik, akik a XIII. században jegyezték fel az ott történt furcsaságokat: hajók eltűnését, villódzó fényeket, napokig egyhelyben lebegő felhőket.

 

A viszonylag apró (körülbelül 8-10 négyzetkilométeres), egyenlő oldalú háromszög lakú terület sajátossága, hogy egy nagyjából 120-150 négyzetkilométeres régión belül állandó lassú mozgásban van. Hozzávetőlegesen egy-másfél kilométer/éves sebességgel körbe-körbe jár. Pillanatnyilag éppen arra készül, hogy elhagyja az ukrán felségvizeket és (ha nem történik jelentős változás) 2013 végére, esetleg 2014 elejére  eléri a román területet.

http://konteo.blogrepublik.eu/files/2012/07/schu.jpg?9d7bd4

1944. május 31-én itt tűnt el nyom nélkül a szovjet fekete-tengeri flotta egyik cirkálója, a Ciolkovszkij.  Szemtanúk szerint az időjárás nyugodt volt, a tenger alig hullámzott, amikor a cirkáló fölött megjelent egy zöldesszürke felhő, amely lassan leereszkedett, majd a hadihajó egyszerűen eltűnt benne. Mintegy tíz perc elteltével a felhő feloszlott, s helyén a sima víz volt látható, a hajó sehol…

- Alig két hónappal az előbbi eset után öt szovjet vadászgép tűnt el a háromszög légteréből.

- Ugyanazon a napon (1945. december 5-én), amikor az általunk már említett öt amerikai torpedóbombázó eltűnt az igazi Bermuda-háromszögben, itt, a fekete-tengeri helyszínen is hasonló dolog történik: érdekes módon a Krím-félsziget mellett ugyancsak öt katonai gép tűnik el, ugyancsak nyomtalanul, alig hetven kilométerre a szovjetek haditengerészeti bázisától. És még egy hasonlóság a két eset között: a szovjet kötelékparancsnok utolsó rádióadásában furcsa ködről, szokatlan színű tengerről és tájékozódási problémákról számol be, akárcsak a Föld másik oldalán amerikai kollégája…

Oleg Szokolov nyugállományú tengerészezredes visszaemlékezéseiből kiderül, hogy 1965 és 1977 között több esetben láttak a környéken olyan víz alatti óriási járműveket (vagy ennek tűnő tárgyakat), amelyek mintha megfigyelték volna a szovjet engeralattjárók mozgását, de beazonosításuk rendre meghiúsult, mert ezek hihetetlen sebességgel

http://konteo.blogrepublik.eu/files/2012/07/sub.jpg?9d7bd4

távolodtak, amikor a szovjetek megközelítették őket. Szokolov egyvalamiben biztos volt: nem amerikai járművek voltak, mert azok motorvisszhangjait a szovjet szonárkezelők álmukból felébresztve is felismerték volna.

- 1990 (más források szerint 1991) nyarán egy orosz kőolajfúró platform sodródott be a háromszögbe, majd eltűnt. Pár nappal később a platformot 50 kilométerrel odébb megtalálták, de a rajta dolgozó 78 munkásnak nyoma veszett – sorsukról azóta sincs hír.

Ukrán és orosz szakemberek szerint az itteni elektromágneses anomáliák véletlenszerűen, előre meg nem jósolható időpontokban mutatkoznak. Van, amikor pár másodpercig, máskor pedig több órán át is fennmaradnak.


Kapcsolódó cikk: Bermuda háromszög

Szerző: Tiboru

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol