.

Nap-éj egyenlőség

Ez akkor fordul elő, amikor a Nap az egyenlítő felett delel. Ílyen helyzet egy évben kétszer fordul elő.

A 2023-as téli napforduló december 22-én, péntek éjjel lesz

Ezen a napon a leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nappal. Innentől kezdve hosszabbak lesznek a nappalok egészen a következő nyári napfordulóig.

Őszi nap-éj egyenlőség: szeptember 23.

Mit jelent ez a meghatározás: Nap-éj egyenlőség?

Lehet hogy nem is 2023-at írunk?

Időszámításunk Jézus születésével kezdődött, csak azt nem tudjuk pontosan Jézus mikor született. A kutatások azt mutatják, a megváltó korábban jöhetett a világra mint eddig hittük.

Az idén szeptember 23-án lesz egyforma hosszú a nappal és az éjszaka

Vannak olyan természeti jelenségek, amik  minden évben szabályszerűen ismétlődnek, amikhez az ünnepeket, a gazdálkodást lehet igazítani. Az egyik ilyen sarkalatos pont az őszi napéjegyenlőség.

Ezer éve volt olyan csillagászati jelenség, mint amilyen június végén lesz látható

Június 17-28. között a Naprendszer összes bolygója látható lesz a hajnali égbolton egymás után sorakozva. A ritka együttállásra legutóbb több mint ezer éve került sor.

Lezárult a csillagászati tél, megkezdődik a tavasz.

Tavaszi napéjegyenlőség:  2022 (Északi félgömb). 16:33 március 20. vasárnap. Vége a télnek.

Tűzgömböt észleltek a Földközi-tenger felett Malaga és Melilla között

A 145 ezer km/órás sebességgel száguldó objektum az Ibériai-félsziget déli és középső részéről is látható volt. 

Mi lehet a naprenszer kilencedik bolygója

A csillagászok hosszú évtizedek óta nem tudnak magyarázatot találni az égető kérdésre, miszerint vajon milyen bolygó keringhet a Nap körül a Neptunusz után.

Elgondolkodtató méretek

2019-én novemberében a Merkur elhaladt a Nap előtt, ami évszázadonként így csak 13-szor  lfordul elő.. Látványos videó

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol