.

A szóvívő szerint amerika békét vitt Szíriába



Sokszor már égbe kiáltóak a politikusok nyilatkozatai és a valóság közötti szakadékok.


Egyre jobban hozzá kell szoknunk, hogy kétféle hírvilágban élünk. Létezik egy irányadó, az épp hatalmon lévő politika szempontjai szerint megfogalmazott híradás, és léteznek a valós tények. A kettő gyakran kerül ellentmondásba egymással.

Erre igen jó példa az amerikai külügyminisztérium szóvívőjének évértékelő kijelentése miszerint  Washington 2015-ben békét és biztonságot vitt Szíriába.

John Kirby az Egyesült Államok szíriai szerepvállalását így summázta: "Békét, biztonságot vittünk Szíriába". Dicsérte a "humanitárius segítséget", amelyet Washington a háború sújtotta országnak nyújtott, és John Kerry külügyminisztert, aki aktívan közreműküdött az ENSZ-ben az egyszer majd bekövetkező szíriai békefolyamat előkészítésében.


John Kirby, az amerikai külügyminisztériumban szóvivője.

Mindezt annak elllenére nyilatkozta, hogy a 2011 óta tartó szíriai polgárháborút kirobbantó ellenzéki csoportokat nagyrészt amerika fegyverezte fel, miközben ezek a lázadó csoportok mára romhalmazzá tették Szíria jelentős részét, és a harcok miatt több millióan menekültek el az országból.
 

A szóvívő megfogalmazásában mindez igy hangzik:


"Az Egyesült Államok és a nemzetközi közösség sok tagja segítséget nyújtott a szíriai népnek a szükség pillanataiban, s a világ e humanitárius segítségét az Egyesült Államok irányította, egészen a válság kezdete, 2011 óta"

Továbbá úgy értékelte, hogy az Egyesült Államoknak sikerült "féken tartani" az Iszlám Állam terjeszkedését, és most "győzelemre áll az erőszakos szélsőségesek elleni harcban".

A valóságban azonban más kép rajzolódik ki. Mióta az USA által iránytott koalíció megkezdte az Iszlám Állam (IÁ) elleni harcot azóta ez a magát államnak nevező terrorszervezet az utóbbi évben megerősödött Líbiában, Irakban jelentős területeket foglalt el és Szíria olajmezői is ellenőrzésük alá kerültek.
 
A szóvívő feladata kormányának dicsfényét legalább szavakban fenntartani, még akkor is, ha kormányának tettei ezt a dicsfényt nem igazolják. John Kirby igyekszik feladatának eleget tenni.

A szóvívő nyilatkozatai az MTI híradásában találhatók

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol