Jelenlegi hely
.
Sziget, ami hol francia, hol spanyol
Sziget, ami félévente országot cserél
Isla de los Faisanes, Île des Faisans, vagy magyarul Fácánok szigete; egy apró, focipályánál éppen csak nagyobb, lakatlan sziget a Bidasoa folyón, a francia-spanyol határon, nem messze az Atlanti-óceántól.
Ez a világ legrégebb óta fennálló kondomíniuma – ez olyan földdarabot jelent, ami párhuzamosan több ország fennhatósága alatt áll. Ez már önmagában elég ritka dolog, a Fácán-sziget azonban még ezen a műfajon belül is egyedi, ugyanis a kettős felügyeletet úgy oldották meg a spanyolok és a franciák, hogy fél évente cserélődik a főnök: hol az egyik, hol a másik országhoz csatolják a szigetet.
Mint amikor az elvált szülők gyereke hol anyunál, hol apunál lakik. És ez így megy már több mint 350 éve.
A Bidasoa folyó hagyományosan a határt jelentette a spanyol (pontosabban baszk) és francia területek között, így a folyó közepén fekvő pici lakatlan szigetet előszeretettel használták semleges területként diplomáciai találkozókra a két ország vezetői.
A diplomáciát itt elég tágan kell értelmezni, 1615-ben például a két ország királyai, XIII. Lajos és IV. Fülöp, itt találkoztak először a menyasszonyaikkal (kölcsönösen a másik uralkodó lánytestvérével), hogy a dupla házassággal szorosabbra vonják az országaik szövetségét. Később még legalább három ilyen, diplomáciai házasság előtti királyi randi helyszíne volt a sziget, többek között XIV. Lajos, a Napkirály is itt találkozott először Ausztriai Mária Teréziával (ő nem azonos a magyar királynő Mária Teréziával).
1659-ben, amikor véget ért a 24 éve tartó francia-spanyol háború, szintén a szigeten írták alá a békeegyezményt. Ez a történelemkönyvekben pireneusi béke néven szerepel, és elég fontos következményei voltak: a spanyolok elvesztették európai nagyhatalmi szerepüket, a franciák pedig hosszú időre a kontinens vezető hatalmává váltak.
A békeszerződés része volt, hogy a helyszínt, a Fácán-szigetet a két ország közti béke és egyenlőség szimbólumaként ezentúl közösen birtokolják, és fél évente cserélődik felette a francia illetve spanyol fennhatóság. Mivel a sziget lakatlan, és csak pár fa, meg a békekötésnek emléket állító obeliszk van rajta, ez tényleg jelképes húzás volt, és a szokást azóta is tartja a két ország, békében és háborúban egyaránt.
Most, hogy már mindkét ország az EU tagja, talán az se lenne megoldhatatlan probléma a bürokrácia számára, ha valaki a szigeten lakna, de ettől függetlenül erre egyik ország sem ad engedélyt. Sőt, egy ideje a látogatók elől is le van zárva a sziget.
forrás: index.hu