.

Szárazra került egy ősi dolmen Spanyolországban



A spanyolországi Peraleda de la Mata városka mellett található víztározóból egy ősi bronzkori kő struktúra bukkant elő, amelyről úgy vélik, legalább 5000 éves.
 

 A víztározó csökkenő vízszintjének köszönhetően vált láthatóvá ez a több ezer éves dolmen , de két héten belül valószínűleg újból elnyeli a víz.
 

A vízszint 8-10 métert csökkent. Az  ősi állóköveket az idei aszályos nyár hozta felszínre, valamint Spanyolország azon politikája, hogy vizet küldenek Portugáliába, amelyek együttesen jelentősen csökkentették a víztározó vízfelületét.
 

A 144 megalitikus kőből álló struktúra, amelyről úgy vélik szertartási funkciót töltött be, korának jelentős alkotása. Ovális kamrája öt méter átmérőjű, és egy 21 méter hosszú odavezető folyosóval rendelkezik, "Dolmen de Guadalperal" néven ismert, és a régészek tudják, hogy a római katonák kétezer évvel ezelőtt megrongálták.
 

A helyszínt az 1920-as évekig jórészt elhanyagolták, amikor Hugo Obermaier német pap és régész két évet töltött a kövek feltárásával, és a fennmaradt kincseket elvitték Németországba, ahol egy müncheni múzeumban állították ki. A helyszín víz alá került, miután 1963-ban a Franco korszak alatt egy gátat építettek, hogy létrehozzanak egy hatalmas víztározót.

 

Néhány megalit két méter magas, és stilizált kígyókat faragtak rájuk. Ez az elsődleges oka annak, hogy esztétikai szempontból az angol Stonehenge-hez hasonlít, mivel mindkét helyről úgy gondolják, hogy a napimádat templomai voltak.

A helyszín talán legérdekesebb aspektusa az, hogy az El Espanol egyik cikke szerint "A spanyol Stonehenge-ben az egyik menhiren egy lehetséges több ezer éves Tagus térképet véstek," amely "a világ egyik legrégebbi térképe," de ezt a megállapítást egyelőre hivatalosan még nem erősítették meg.
 


Legalább 5000 évesek a maradványok


Ha a megalitikus emlékmű hosszú hullámvonal metszetei, amelyet körülbelül 4000-5000 évvel ezelőtt hoztak létre, valóban a Tagus (Tajo) folyó nyomvonalát ábrázolja, akkor ez egy "kiszámíthatatlan történelmi jelentőségű felfedezés" lenne.

Régészek és aktív helyi lakosok egy csoportja jelenleg arra törekszik, hogy a köveket két héten belül szárazföldre vigyék, mert várható, hogy a vízszint emelkedése következtében néhány héten belül újra víz alá kerül ez a terület. - írja az ujvilágtudat

 
A hatalmas víztározó Peraleda de Mata mellett


(1) - https://www.thelocal.es/20190822/drought-reveals


 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol