.

Spanyolországban végleg bezárják a legrégebbi atomerőművet



Végleg bezárják Spanyolország legrégebbi atomerőművét – jelentette be a spanyol kormány döntését Álvaro Nadal energiaügyi miniszter kedden Madridban.


Tájékoztatása szerint a 2012-ben leállított Santa María de Garoña-i nukleáris létesítmény újranyitása ellen gazdasági és politikai indokok is szóltak.

Előbbivel kapcsolatban elmondta: hatalmas beruházásra és mintegy két évig tartó fejlesztésre lenne szükség ahhoz, hogy az atomerőmű újra üzemképes legyen, miközben a spanyol elektromos hálózatra gyakorolt hatása csekély. Az itt termelt villamos energia mindössze 2,5 százalékát adta a teljes országos árammennyiségnek – írja az MTI.
 


2012 év végén a garoñai atomerőművet kikapcsolták az országos energiahálózatból.


Álvaro Nadal kiemelte, hogy a kormányzó konzervatív Néppárt (PP) kivételével minden spanyol parlamenti párt ellenzi az erőmű működésének folytatását, így az lényegében a politikai konfrontáció szimbóluma lett.

Véleménye szerint a nukleáris létesítmények működésével kapcsolatban azonban politikai, gazdasági és társadalmi bizonyosság szükséges. A miniszter úgy becsülte, hogy a bezárási folyamat tizenhárom–tizenhat évig tart majd.

Az ország északi részén, Burgos tartományban található egyreaktoros atomerőmű működési határideje 2013-ban járt volna le, ám a konzervatív kormány 2012-ben adót vetett ki a kiégett nukleáris fűtőelemekre, így a tulajdonos Nuclenor, Endesa és Iberdrola vállalatok úgy döntöttek: nem kérik a működési engedélyek meghosszabbítását. Ráadásul a létesítményben több fejlesztési beruházást is el kellett volna végezni a folytatáshoz.

2012 év végén a garoñai atomerőművet kikapcsolták az országos energiahálózatból.

Egy évvel később azonban a Nuclenor meggondolta magát, és kérte a kormánytól az erőmű újranyitását és működésének engedélyezését 2031-ig.

A kabinet döntését a spanyol nukleáris biztonsági tanács (CSN) állásfoglalásától tette függővé. Idén februárban a tanács támogatta az újranyitást, de kizárólag szigorú feltételek mellett, pontokba szedve az elvégzendő beruházásokat.

Ennek nyomán a tulajdonos társaságok között véleménykülönbség alakult ki az újranyitásról. Az energiaügyi miniszter szerint végül ez az ellentét is a végleges bezárás mellett szólt.

A Santa María de Garoña-i atomerőművet az amerikai General Electric építette, és 1970-ben helyezték üzembe. BWR rendszerű, úgynevezett forralóvizes reaktor, 466 megawattos elektromos teljesítménnyel, amely a legkisebb a spanyol erőművek között.

Spanyolországban jelenleg öt aktív atomerőmű van, összesen hét reaktorral, valamint két másik, amelyek felszámolás alatt állnak. Az atomerőművek a dél-európai ország energiaigényének 22 százalékát fedezik.

 

 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china