.

Sokáig feledésbe merült az ismeretlen céllal épült liverpooli alagúthálózat



Máig rejtély, mire szolgálhatott a 19. században épített liverpooli alagúthálózat

 

Liverpool lakóinak többsége 200 éve úgy él a városban, hogy nem tudja, egy rejtélyes alagúthálózat húzódik a település alatt. A kutatók sokszor találgatták, mi lehetett a konstruktőr célja a föld alatti struktúrával, ám pontos válasz még mindig nincs.  

A Liverpool Edge Hill nevű kerületében található Williamson-alagutak története a György-kori Angliáig, a 19. század elejéig nyúlik vissza. Joseph Williamson ekkoriban kezdte el kiásatni azt a föld alatti komplexumot, amelynek rendeltetését máig nem sikerült megfejteni.

A különc figuraként számon tartott, 1769-ben született humanistát az általa megépíttetett föld alatti labirintus miatt nemcsak „Edge Hill királyának”, hanem az „Edge Hill-i vakondnak” és „őrült vakondnak” is nevezték.

Williamson 1805-ben vásárolt magának egy telket az Edge Hillben található Mason Streeten.

Itt először tágas udvarokkal ellátott házakat húzott fel, később azonban elkezdte megépíttetni titokzatos alagúthálózatát – a munkálatok egészen 1840-ben bekövetkezett haláláig folytak.

27 évvel később a Liverpool Porcupine nevű lap utánajárt, mi lehet az alagúthálózattal, és azt találták, hogy az építmény egy ponton nem más, mint egy hatalmas, 5 méter mély pöcegödör, tekintve, hogy a környékbeli csatornák tartalma oda folyt le.
Újrafelfedezését követően a régészek és a hobbikutatók kedvelt megfejtendő helyszíne lett, és a 20. század elején még katonák is végeztek feltárást az alagúthálózatban.
        
                        Joseph Williamson

Ennek eredményeként a labirintus egy részéről térkép készült, ám továbbra is maradtak fehér foltok, mivel az építmény bizonyos helyiségeibe nem lehetett bejutni.

1995-ben egy geológushallgató végzett kutatást a területen, majd a Joseph Williamson Egyesület megbízásából még ugyanabban az évben egy erre szakosodott vállalat, a Parkman cég is megvizsgálta a komplexumot. Azóta még számos további feltárás is zajlott a területen, ám a legfontosabb kérdésre továbbra sincs válasz. Miért építtette Williamson a labirintust?

Egyes teóriák szerint felesége 1822-es halálát követően így keresett vigaszt. A Williamson-alagutakról szóló honlap szerint az építtető egy titkos vallási szektához tartozott, amelynek tagjai attól rettegtek, hogy közeleg a világ vége – ez esetben az alagútrendszer ennek túlélését szolgálhatta.

Ezek azonban csak spekulációk, mivel Williamson soha nem hozta nyilvánosságra, mi volt a célja a labirintussal, és egyetlen tervrajz sem maradt fenn, ha létezett valaha egyáltalán. Van, aki Williamson egyes megnyilvánulásai alapján úgy véli, a fura filantróp figura csak így akart munkát biztosítani a szegényeknek.

Napjainkig már több mint 5 ezer tonna törmeléket szállítottak el a labirintusból. Ennek köszönhetően a föld alatti komplexum egy részét – a Joseph Williamson Egyesületnek köszönhetően – a nagyközönség előtt is megnyitották. Ma már idegenvezető viszi körbe az érdeklődőket, akik számos, a feltárások és az alagutak megtisztítása során a felszínre került leletet láthatnak a szokatlan túra során.

forrás: Múlt-kor

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol