.

Nem Kolombusz volt az első európai Amerikában



A vikingek ezer évvel ezelőtt, 1021-ben értek Észak-Amerikába, derül ki egy innovatív kormeghatározási módszert és egy kozmikus véletlent kiaknázó kutatásból.


Bár az eddig is ismert volt, hogy a vikingek szelték át európaiként először az Atlanti-óceánt, Kanada keleti partjaihoz, Új-Fundland szigetére való megérkezésük pontos idejét a korábbi kormeghatározásos vizsgálatok dacára is mindeddig bizonytalanság fedte.

 

A Nature folyóiratban közölt eredmények az Új-Fundlandon, az egykori L'Anse aux Meadows viking településen talált fából készült leletek vizsgálatán alapulnak, és precízen feltárják, hogy a skandináv hajósok mikor értek a területre. A hely a vikingek egyetlen olyan szálláshelye volt Észak-Amerikában, amelynek létét sikerült bizonyítani, de vannak történeti források, amelyek szerint ennél délebbre is eljutottak.

Rekonstruált viking-kori templom az egykori L'Anse aux Meadows település közelében. Fotó: Glenn Nagel Photography

Michael Dee és Margot Kuitems, a holland Groningeni Egyetem kutatói és szerzőtársaik szinte biztosak benne, hogy a fából készült tárgyak vikingeké voltak: erre utal a településen belüli helyzetük és az, hogy fém eszközökkel munkálták meg őket, amikkel a területen élő őslakosok nem rendelkeztek.

A négy lelet korát szénizotópos kormeghatározással tudták precízen megállapítani, de nem éppen szokványos módon. A kutatók a szén 14-es izotópjának légköri koncentrációját, illetve annak változásait használták ki, amelyek globális szinten követhető lenyomatot hagytak, több ezer évre visszamenőleg. Konkrétabban egy időszámításunk után 993-ban bekövetkezett, fák évgyűrűiből visszaköszönő esemény volt segítségükre, amikor a légkör szén-14 tartalma lényegesen megnőtt, valószínűleg egy Napból érkező, hatalmas korona-anyagkidobódás (CME) hatására.

A szén-14 eloszlást a mintákban egy gyorsító tömegspektromia nevű eljárással állapították meg, majd összevetették azt a légköri koncentráció több ezer éves változásait rögzítő adatokkal. Háromban meg is találták a 993-as anomália jeleit, amiből kiindulva már csak a felhasználásuk legkülső nyomaiig tartó évgyűrűk megszámlálása és a módszertant ellenőrző statisztikai tesztek maradtak hátra.

Kiderült, hogy a fákat a Vikingek időszámításunk után 1021-ben (kis ráhagyással 1019 és 1022 között) használták fel, és a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján minden korábbi vagy későbbi időpont irreális. Azt viszont későbbi kutatásoknak kell tisztázniuk, hogyan illeszkedik mindez a vikingek Atlanti-óceánt átszelő utazásainak történetébe. A 993-ashoz hasonló kozmikus véletleneket kihasználó kormeghatározási módszerek mindenesetre hasznosnak bizonyulhatnak más történelmi események, emberi vándorlások vagy kulturális interakciók idejének minden korábbinál precízebb feltárására is.


Forrás: Qubit

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china