.

Nem helyezik újból üzembe a földrengéseket előidéző spanyol földgáztárolót



A spanyol kormány nem nyitja meg újra a négy éve bezárt kelet-spanyolországi Castor tengeri földgáz tárolót, miután amerikai szakemberek igazolták, hogy ennek működése összefügg a térségben korábban tapasztalt földrengésekkel - jelentette be Álvaro Nadal spanyol energiaügyi miniszter szerdán Madridban.


A politikus elmondta: az amerikai Massachusetts Institute of Technology (MIT) és a Harvard Egyetem szakértői jelentést készített a témában, és megállapításuk szerint "nagyon magas a kockázata" annak, hogy a tároló működése újabb, a korábbiaknál erősebb földrengéseket is előidézhetne a dél-európai ország keleti partvidékén.

A szakértők úgy vélték, hogy a spanyol kormány annak idején helyesen tette a tároló üzemelésének felfüggesztését, mert a munkálatok befejezését követően 10-15 nappal a földmozgások is megszűntek - tette hozzá a miniszter.


A tengerben álló fúrótornyon keresztül pumpálták a gázt a tárolóba

Elmondása szerint amint lehet, lebontják a létesítményt, ám egyelőre erre még várni kell. A szakértői jelentés ugyanis rámutatott, hogy már a bontási munkálatok is kockázatot jelenthetnek a földrengések szempontjából, noha a helyzetet jelenleg "stabilnak" értékelték a térségben.

A Castor földgáztárolót 2013 júniusában helyezték üzembe, de működését már a feltöltés ideje alatt, szeptemberben fel kellett függeszteni, mert egy hónap alatt több mint 300 földrengés történt a Valenciai-öbölben, ahol a geológusok szerint egyébként nem jellemző a szeizmikus aktivitás. A legmagasabb mért földmozgás a Richter-skála szerint 4,2-es erősségű volt. A rengések szerencsére nem okoztak személyi sérülést és komolyabb anyagi kárt sem.


A foldrengések által érntett terület


A Castor az Európai Beruházási Bank által is támogatott projekt volt. Ennek keretében az Escal UGS spanyol cég egy kimerült olajlelőhelyet kezdett el földgázzal feltölteni 1,7 kilométerrel a Földközi-tenger alatt. A tárolóba 100 millió köbméter gázt pumpáltak a munkálatok felfüggesztéséig. A spanyol kormány 2014-ben úgy döntött, hogy 1,3 milliárd euróval kártalanítja a vállalatot.



MTI.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china