.

Mi indokolja a koronovírus terjedése elleni drasztikus intézkedéseket?



Miért van ekkora félelem a koronavírus körül, miközben az influenzába jóval többen halnak bele?

 



Lázméréssel igyekeznek kiszűrni a fertőzötteket

A koronavírus-járvány kezdeti napjai óta visszatérő érvelés a közösségi média legnépszerűbb posztjaiban, hogy a vírus okozta megbetegedés általában aránylag enyhe, tehát ehhez is úgy kéne hozzáállni, mint a szezonális influenzához, amibe egyébként évente több tízezer ember hal bele, még sincs pánik és karantén miatta.

Az érvelés nem áll túl erős lábakon: az influenzához képest a koronavírusnak nemcsak a fertőzési képessége, de a halálozási aránya is többszörös 70 év felett. Ennek ellenére ez a gondolatmenet köszön vissza többek között a magyar nyelvű Facebook legnépszerűbb, témába vágó posztjaiban vagy Donald Trump amerikai elnök Twitterén is.

Azonban a karantént és az egészségügyi vészhelyzetet nem a halálozások száma indokolja, hanem az egészségügy felkészületlensége a koronavírussal szemben.

Ez az ábra segít megérteni a helyzetet:

Forrás: Carl T. Bergstrom
Fotó: Index

A grafikon eredetileg az amerikai járványügyi hivatal egyik tanulmányához készült 2017-ben, nem specifikusan a koronavírushoz kapcsolódóan, hanem a járványügyi intézkedések hatásának általános illusztrálására.

Az első, meredek görbe egy elszabaduló és erősen fertőzőképes vírus okozta járvány kontrollálatlan lefolyását mutatja. Jól látszik rajta, hogy az ellátásra szoruló fertőzöttek száma hamar leterheli és megbénítja az egészségügyi rendszert.

A laposabb görbe az, aminek az eléréséért most a világ összes kormánya és egészségügyi szervezete küzd, óriási energiát bevetve.

Jól látható rajta, hogy a karanténnal, utazási korlátozásokkal, tömegrendezvények betiltásával, iskolabezárásokkal és a többi, a hírekből már ismerős módszerrel mit lehet elérni: ha esetleg nem is csökken nagyságrendileg összességében a fertőzöttek száma, a járvány időben jobban széthúzódik, és egyszerre nem lesz annyi beteg, ami az egészségügy teljesítőképességét jelentősen meghaladja.

(A koronavírus esetében ezt még persze bonyolítja pár faktor, például hogy a járvány lassításával időt nyernek az ellenszer kifejlesztésén dolgozó kutatók.)

Miért nincs az első görbéhez hasonló lefolyása a szezonális influenzának és arra miért nem szokás karanténnal és hasonlókkal reagálni? Azért, mert

  • sokkal kevésbé hatékonyan fertőz, mint a koronavírus;
  • van ellene védőoltás;
  • már ismerjük a vírust, a betegséget, és az egészségügyi rendszereink úgy vannak méretezve, hogy elbírjanak az évenként visszatérő járvánnyal.

Vagyis a koronavírussal az baj, hogy nem készült fel rá az egészségügy. - derül ki az index.hu cikkéből.

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol