.

A média keltette a pánikot Olaszországban



Úgy tűnik, a koronavírus Olaszországban sokkal nagyobb  válságot robbantott ki, mint a tényleges egészségügyi vészhelyzet.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az olasz hatóságok által nyilvántartott 470 fertőzött kevesebb mint felét ismeri el "központilag" is megállapítottnak, a fertőzöttek fele még kórházi kezelésre sem szorul, és a vírus továbbra is csak az idős, beteg emberek közül szed áldozatokat. A hatóságok nyilatkozatait az elmúlt napokban már a bocsánatkérések uralták, miszerint a koronavírus megjelenése utáni kaotikus és félreérthető hangsúlyokkal terhelt kommunikáció felesleges pánikkeltéshez vezetett. -rja az Index


Katonák az észak-olaszországi Lodiban felállított ellenőrzőpontnál ellenőrzik a vírus terejedését 2020. február 25-én
Fotó: Francesca Brunati / MTI / EPA

Ennek következtében zártak be az iskolák, a kulturális intézmények, fújtak le 7 ezer koncertet, kulturális eseményt, vásárt, konferenciát, és rohamozták meg az élelmiszerüzleteket. A járvány gócpontjának számító Lombardiától több száz kilométernyire található vidékeken is vészhelyzetet komunikáltak.
Az olasz tartományi, kormányzati és városvezetők ma már leginkább a normális élethez való visszatérésre buzdítják a polgárokat. Sokan gondolják úgy, hogy az olasz hatóságok kezdeti, drákói lépéseinek köszönhető, hogy a pánik lekörözte a vírust.  Jelenleg a fertőzés terjedésének üteme az ötödére esett vissza, és a vesztegzár alá helyezett településeken belül sem szaporodtak el a koronavírusos betegek.


Viszont a légi társaságok médiából tájékozódó vezetői draszikusan lecsökkentették járataikat Észak-Olaszországba, A turizmus szinte megszünt a járványtól való félelem miatt. Ez hatalmas bevétel kiesést okoz,ami valószínüleg az ez évi olaszországi GDP-re is hatással. lehet.
 

Erre illik a mondás: "A fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötték"

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol