.

Magyarországon a megkérdezettek 42%-a hisz egy pénzügyi háttérhatalomban




A Political Capital felmérése szerint Magyarországon széles körben adnak hitelt az összeesküvés elméleteknek


Az utóbbi években elterjedtek az összeesküvés elméletek. Némelyekről kiderült nem elmélet, nem kitaláció, hanem minden képzeletet felülmúló valóság. Talán ennek okán ma már nem vetik el az emberek a hihetetlennek tűnő történeteket sem, abból a meggondolásból, hátha van benne valami igazság.

Tavaly nyáron a Political Capital nemzetközi partnereivel (a brit Counterpoint UK, a szlovák IVO, illetve a lengyel Center for Research on Prejudice) egy újszerű kutatássorozat keretében annak a kérdésnek járt utána, milyen széles körben terjedtek el az összeesküvéses nézetek a társadalomban.
 
Érdekes adat, hogy a megkérdezettek 42%-a szerint nem a kormány irányítja az országot, hanem valakik a háttérből mozgatják a szálakat és az ország mások által kijelölt pályán halad.

Arra a kérdésre, hogy mely csoportok állhatnak a háttérben, a megkérdezettek a nemzetközi pénzügyi köröket (37 százalék), illetve más, felettünk uralkodni akaró országokat (23 százalék) említették a leggyakrabban.  Ez azt is mutatja, hogy a kormány által előszeretettel alkalmazott szabadságharcos retorika termékeny talajra hullik. A kifelé mutogatás átirányítja az emberek indulatát, miáltal csökkennek a kormányellenes érzések.
Az ügyes propaganda a féligazságok és igazságok keverésével tudja az emberek véleményét kialakítani.

A felmérések azt mutatják Franciaországban az összeesküvés-elméletek elfogadottsága legalább olyan erős, mint hazánkban. A szlovákok körében a magyaroknál is sokkal erőteljesebb az az elképzelés, hogy a kormány helyett más csoportok irányítanak a háttérből.

A többi európai országban nem tudni ilyen irányú felmérésről, de vélhetően ott is igen virulensek az összeesküvés elméletek.
Ennek okairól talán egy másik kutatás fog beszámolni. A kutatások előtt azonban érdemes felidézni egy régi népi bölcsességet: 

Nem zörög a haraszt, ha nem fujja a szél.

 

A statisztikai aatok a politikaradical oldaláról származnak

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol