.

Ma többet kell dolgozni a megélhetésért, mint középkorban a jobbágyoknak




Mennyit dolgoztak a jobbágyok Európában a XIII. - XIV. században

A történelem könyveket olvasva, összeszorul a szivünk, mikor a földesúr jobbágyainak sanyarú sorsához érünk. Megtudjuk ezek a kizsigerelt emberek pirkadattól napnyugtáig nehéz fizikai munkát végeztek a földesúr földjein ami télen napi 8-10, nyáron akár 16-18 órát is jelenthetett.
A történészek szerint azonban ez nem egészen volt így. Még a jobbágyoknak is járt pihenő napközben, nem is kevés. Az étkezési szünetek mellett az ebéd utáni szieszta is általánosan elterjedt volt Európában a XIII - XIV században. Különféle kutatók mindezt számbavéve 8-9 óra közé teszik az átlagos középkori munkanap hosszát.
Ha ezt nézzük a mai munkanapok sem rövidebbek. A legtöbb cégnél a túlórázás elvárt és megszokott dolog. Egy valamirevaló életszínvonal fenntartásáért most férjnek és feleségnek is ugyanolyan keményen kell dolgozni, míg ez a sötét középkorban leginkább a férfiak dolga volt. Persza a nők ott segítettek ahol tudtak, de a család megélhetésének biztosítása mégiscsak a férfiakra hárult. 
Aztán van még egy adat, amit a történelemkönyvek nem szoktak megemlíteni: az év 365 napjából a parasztoknak átlagosan kevesebbet mint a felét, csupán 150 napot kellett a földeken dolgozni.
A történészek utánaszámoltak: a vasárnapok egyértelműen munkaszüneti napok voltak, amik alappból 50 munkamentes napot jelentett. Területtől függően további 30-40 szent emlékét ünnepelték, ami szintén kötelező munkaszünettel járt. Ehhez hozzá kell adni a három téli hónapot, amikor nem lehetett a földeken dolgozni, ez további 90 napot jelentett.

Ma, a XXI. század tecnikailag fejlett "emberközpontú" társadalmában egy átlagos munkavállaló Európában évi 1850 órát dolgozik. Amerikában, ahol jóval kevesebb szabadságot adnak a munkáltatók, 1950 körül van az átlag. Ehhez képest a 14. század 1450 órás átlaga egészen kellemesnek tűnik.
 

Több időt töltünk a munkahelyen, mint a középkori parasztok a földeken

Úgy látszik mégiscsak azoknak van igazuk, akik így definiálják a jelenlegi társadalmi helyzetet:

Modern Rabszolgaság


Az adatok az Index.hu cikkéből származnak

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol