.

Jó ezekről tudni egy repülőgép utasának




Húsz amerikai és magyar pilóta beszél nyíltan az idegölő biztonsági előírásokról, a pilótafülke ajtaja mögötti eseményekről, valamint – szó szerinti és átvitt értelemben egyaránt – a gépen uralkodó légkörről.


AMIRŐL JOBB, HA NEM TUD
Vannak repterek, elsősorban Kelet-Európában, ahol nemhogy a repülést veszélyeztető madarakat nem űzik el, de kisebb-nagyobb állatok kóborolnak a kifutópályákon. Az ilyen helyeken rendszeresen ütünk el nyulakat, néha kutyákat, s azokat beszippanthatja a hajtómű. Ha már nem tudjuk megszakítani a felszállást, inkább egy hajtóművel elmegyünk a következő, komolyabb reptérig, hiszen ahol ilyen állapotok uralkodnak, ott gyakran a karbantartás sem megfelelő.
Magyar közforgalmi pilóta

Némelyik ország légterében, például Németországban gyakran ugyanazokat a légi folyosókat használjuk, mint a vitorlázók vagy épp a sárkányrepülők. Még jó, hogy az utasoknak a kis ablakokon korlátozott a kitekintésük, néhányan talán frászt kapnának, amikor sárkányrepülőt előzünk.
Egy nagy légitársaság magyar első tisztje

Amikor néhány éve 900 órában határozták meg a pilóták éves repülési idejét, még senki nem gondolt arra, hogy ezt valaha megközelítjük, mert 400-600 órát repültünk. Ma már szinte valamennyi pilóta lerepüli a maximális időt, ugyanis munkaerőhiány van. Mi pedig egyre fáradtabbak leszünk.
Egy nagy európai légitársaság első tisztje

Néha a cég nem biztosít ebédszünetet, sőt egyáltalán időt az étkezésre. Késleltetnünk kell a járatot, hogy ennivalóhoz juthassunk.
Egy amerikai regionális légitársaság első tisztje

Nincs biztonságos ülőhely. Az egyik balesetnél a hátul ülők halnak meg, a másiknál az elülsők.
John Nance, repülésbiztonsági elemző és volt légitársasági kapitány, Seattle

Nincs olyan, hogy vízre szállás. Azt óceánba zuhanásnak hívjuk.
Pilóta, Dél-Karolina

AMIT SZERETNÉNK A TUDTÁRA ADNI
A légügyi hatóságok egyes szabályainak semmi értelmük sincs. Például egy 12 000 méter magasban 700 km/órával haladó gépen, amely bármelyik percben légörvénybe keveredhet, az utaskísérők körbejárhatnak, és forró kávét szolgálhatnak fel. Ha viszont a földön, egy sima aszfaltdarabon gurulnak 20 km/órával, akkor úgy be kell csatolniuk magukat, mint egy autóversenyzőnek.
Jack Stephan, a US Airways 1984 óta repülő kapitánya

Az utastér levegője nem olyan piszkos, mint az emberek hiszik. A levegő egy részét a páratartalom csökkentése érdekében keringetik ugyan, de kórházi minőségű HEPA-szűrőn vezetik át, és valójában tisztább, mint a középületek zömének levegője.
Patrick Smith, polgári pilóta és szakíró

MIKOR AGGÓDJON?
Az még hagyján, ha a pilóta felkattintja a biztonsági öves jelzést az utasoknak, de amikor az utaskísérőket is leülteti, nem árt figyelni, mert az azt jelenti, hogy komoly légörvények várnak a gépre.
John Greaves, légi baleseti szakjogász, volt légitársasági kapitány, Los Angeles

Egy gép néha hihetetlen erejű felszálló légáramlatba repül, amely éjjel a radaron nem látható, és olyan, mintha ezer km/órával egy óriási fekvőrendőrre futott volna. Iszonyatos erővel felugrik, majd visszahuppan minden. Nem ugyanaz, mint a légörvény, ami egy ideig zötyögteti az embert.
John Nance

MIKOR NE AGGÓDJON?
A pilóták nem értik, miért félnek annyian a légörvénytől. Szinte lehetetlen, hogy légörvény szerencsétlenséget okozzon. Nem azért kerüljük a légörvényt, mert attól félünk, hogy leszakítja a gép szárnyát, hanem azért, mert bosszantó.
Patrick Smith

Kétszer csapott belém villám. A legtöbb pilótával előfordul. A gépeket úgy építik meg, hogy kibírják. Az ember éktelen csattanást hall, éles fény villan fel, és ennyi. Nem fog lepottyanni az égből.
Egy regionális légitársaság pilótája, Észak-Karolina

NEM FOGJUK FEL
A legtöbb embernek eszébe sem jut 100 km/órával vezetni az autópályán úgy, hogy nincs becsatolva. De amikor tízszer akkora sebességgel száguldunk a levegőben, és felkattintjuk a biztonsági öves jelzést, az utasok fele nem csatolja be magát. Aztán ha egy kis légtölcsérbe ütközünk, a plafonba verik a fejüket.
Egy nagy légitársaság kapitánya

Mielőtt ledönti az üléstámlát, az ég szerelmére kérem, nézzen hátra! El sem tudja képzelni, hány laptopot törnek ripityára évente bárdolatlan utasok, akik a mögöttük ülővel nem törődve csapják hátra az ülésüket.
John Nance

TANÁCS IDEGES REPÜLŐKNEK
Azok az utasok, akik rosszabbul élik meg a gép rázkódását, üljenek körülbelül a szárny fölé, a gép súlypontja közelébe. Egyébként tapasztalatom szerint az esetek túlnyomó részében az lesz rosszul, aki előre eldönti, hogy rosszul akar lenni.
Veres Zoltán, Boeing-737-es kapitány, Európa-bajnok műrepülő

Ha ideges repülő, reggeli járatra váltson jegyet. A talaj felmelegedése később széllökéseket gerjeszt, és délután sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy zivatar támad.
Jerry Johnson, pilóta, Los Angeles

AMI TÉNYLEG MEGŐRJÍT MINKET
A fapados egy pejoratív jelző, amely sajnos rajta ragadt az olcsó légitársaságokon. Pedig mi úgy spórolunk, hogy emeljük a gépek üzembiztosságát, hiszen a meghibásodott gép kiesik a forgalomból és nem termel nyereséget. Így mára az a furcsa helyzet állt elő, hogy a felmérések szerint is a „fapadosak” üzembiztosabbak. Az embereknek azonban még mindig csak az ugrik be a fapados szóról, hogy mi nem adunk meleg ételt a háromórás út alatt.
Egy „fapados” légitársaság magyar pilótája

Elképesztő, hogy az utasok mennyire ki tudnak szúrni egymással, olykor magukkal és néha velünk is. Egy felszállás előtt az egyik utas sírva közölte, hogy négy olyan férfi ül a gépen, akik gyanúsan viselkedtek a váróban, s szerinte terroristák. Ilyenkor mi nem mérlegelhetünk, hívnunk kellett a rendőrséget és a kommandósokat. A négy szerencsétlent lekísérték a gépről, s átvizsgálták a repülőt. Nyolcórás késéssel szálltunk fel, és amikor hazaértünk, a repülőtéren találkoztunk a négy terroristaként hírbe hozott férfival, akiket időközben elengedtek a rendőrök. Ugyancsak dühösen minket hibáztattak az esetért, de még így is kevésbé voltak hisztérikusak, mint a bajt kavaró utas.
Egy nagy légitársaság magyar pilótája

MAGYARÁZAT A FURCSA SZABÁLYOKRA
Nem azért tetetjük el a laptopját, mert aggódunk az elektromos interferencia miatt, hanem azért, mert kirepülhet az öléből. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem nem hiányzik, hogy fejbe találjon egy 400 km/órával süvítő kütyü.
Patrick Smith

Azért kérjük feltolni az ablaksötétítőt, hogy az utaskísérők vészhelyzetben kilássanak, fel tudják mérni, melyik oldal jobb a kiürítéshez. Emellett így fény is jut az utastérbe, ha kialszik a világítás, és az utasok könnyebben tájékozódnak, ha a gép előrebillen vagy fejre áll.
Patrick Smith

Az emberek nem értik, miért nem használhatják a mobiljukat. Hát azért, mert megeshet, hogy közvetlenül leszállás előtt 12 utasnak szottyan kedve telefonálni, ez megzavarja a műszereimet, és emiatt nagyobb magasságban hiszem magunkat a ténylegesnél.
Jim Tilmon

Nem azért vetetjük le a fejhallgatóját, hogy megfosszuk a szórakozástól, csak azt szeretnénk, hogy vészhelyzet esetén halljon bennünket.
Patrick Smith

A PILÓTAÉLET NEM FENÉKIG TEJFEL
Ha messzire repülünk, akkor nem mi hozzuk vissza a gépet, hanem a váltó személyzet, s mi gyakran egy hétre is kint rekedünk – gyakran zsúfolt nagyvárosokban, ahol rossz a közbiztonság, így ez felér a szobafogsággal.
Egy magyar közforgalmi pilóta

Ha valaki családot alapít, igyekszik közeli célállomásokra beosztatni magát, ahonnan még aznap hazajöhet a szeretteihez. A hosszú utak, ahol kint is ragad a pilóta, a fiataloknak, egyedülállóknak valók. Csakhogy a légitársaságok nyugodtabbak, ha a nagyobb utakon tapasztalt, vagyis idősebb pilóta viszi a gépet. Ezt az ellentmondást még senkinek sem sikerült feloldania.
Egy nagy légitársaság magyar első tisztje

A PILÓTAFÜLKÉBEN
Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy a gép magától repül. Higgyék el, nem ez a helyzet. Néha tud magától repülni, de a pilóta állandóan a kezelőszerveken tartja a kezét, hátha valami gubanc adódik. És mindig adódik.
Pilóta, Dél-Karolina

Minden pilóta folyamatosan figyeli a körzetben repülő többi gép rádiózását. Olyan ez, mint az autóknál a visszapillantó tükör, csakhogy ez éppen az előrelátásra jó. Ha halljuk, hogy 50-100 mérfölddel előttünk egy gép azonos magasságon turbulenciát jelent, megpróbálunk információt szerezni a fentebb, illetve lejjebb levő repülési szintekről, és ennek megfelelően emelkedünk vagy süllyedünk, hogy elkerüljük az adott turbulenciát.
Veres Zoltán

Egyébként a pilótafülkében nincs rajtunk sapka. A tévében meg a karikatúrákon mindig sapkában mutatják a pilótákat, még a fejhallgatót is arra veszik fel, és ezen röhögnünk kell.
Joe D’Eon

MÉG NÉHÁNY INGYEN TANÁCS
Fázik a fedélzeten? Szóljon az utaskísérőnek. Állandóan viaskodunk velük a fűtés miatt. Mivel ők szüntelenül fel-alá járnak az üléssorok között, folyton nyúznak bennünket, hogy csavarjuk feljebb a szellőzést. Az utasok zömétől pedig azt hallom, hogy didereg.
Egy nagy légitársaság kapitánya

Utazást követően a legtöbben nem attól betegszenek meg, amit belélegeztek, hanem attól, amit megfogtak. Gondoljon arra, hogy az étkezőtálca és az ülésállító gomb nincs letörölve, noha a vécéülőkét letörölgetjük.
Patrick Smith

Mindig figyelmeztetem a csemetéimet, hogy zárt cipőben utazzanak. Ha kényszerleszálláskor lecsúszik az utas lábáról a strandpapucs, akkor mezítláb álldogálhat a forró bitumenen vagy a fűben.
Joe D’Eon

A levegő minden gépen elölről hátrafelé áramlik, aki tehát nagyon aggódik, hogy a lehető legfrissebb levegőt lélegezze be és ne legyen melege, az üljön minél előrébb. A gépeknek általában a hátsó részük a legmelegebb.
Egy regionális légitársaság mérnöke, Texas

ZÁRÓ GONDOLAT
Nem hiszem, hogy lenne olyan pilóta, aki csak a fizetésért repül. Valójában nagyon is élvezzük a munkánkat. Még ha egy héten négyszer megyek is Londonba, mindegyik út más, hiszen nem ugyanaz az útvonal, az időjárás és az utasok… Igazából talán ezért repkedünk.
Wéber Győző

Forrás:  utitars2010.hu
 

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol