.

Három évet kell várni az új Bugtti Chironra



Ha a jelenlegi tempóban folytatják a gyártást, csak növekedni fog az új csúcs-Bugatti a Chiron már most három éves a várólistája


 
A tervezett ötszázból kétszázhúsz már elkelt, holott a Bugatti úgy számolt, évi hatvanöt darabot gyárt csupán a Veyron utódából. A márka vezérigazgatója, Wolfgang Durheimerrel elmondta, a vártnál gyorsabban jönnek a megrendelések a Chironra, így egyre inkább az látszik, még a szupersportautóknál is szokatlan tempóban torlódnak a megrendelések. Lassacskán extrém hosszú lett a várólista, ami nem kedvez a hangulatnak, Durheimer szerint ráadásul valószínű, hogy az első leszállítások után sokan kedvet kapnak majd az autóhoz, így a vezér amint lehet, felgyorsítaná termelést.

 
A Chrion gyártása egyébiránt már most folyik, de csak 2017 elején kezdődnek az első leszállítások a magánrendelőknek. Jelenleg előszériás Chironok járják az utakat, a szaúdi uralkodó családhoz például az idei Genfi Autószalonon kiállított példány került, és valószínű ilyen korai modell volt az is, amit nemrég lógó orral, egy munkagép után kötve ért el a világhír.

A képhez tartozó történetről csak annyit tudni, hogy a vezető hibázott, de az autón kívül más nem sérült.-írja a Totalcar


 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol