.

Engedélyezték az olajfúrást a Kanári-szigeteknél




A spanyol Energiaügyi Minisztérium szerdán kiadta az engedélyt a Kanári-szigeteknél rejlő olajkincs feltárására és kiermelésére. 


Ezzel lezárult az egy évtizedes patthelyzet a környezet védők és a kormány között. A REPSOL spanyol,  az RWE AG. német és a Woodside Energy Ltd. ausztrál olajipari cégek közt létrejött   konzorcium elkezdheti a fúrásokat a Kanári-szigetek körzetében.
10 milliárd dolláros befektetéssel három olafúró tornyot kívánnak telepíteni, a megfelelő infrastruktúrával.


 
A Repsol előzetes felmérése szerint 482 millió olaj nyerhető ki ezeken a kutakon keresztül. Az eddig feltárt két lelőhelynél 1,5 kilométres, a másiknál 3,5 kilométeres mélyságből kell felhozni az olajat. A tervek szerint Lanzarote és Fuerteventura szigetek partjainál napi 140 ezer hordó olajat lehet kitermelni 30 éven keresztül.

A kétmilliós helyi lakosság nincs feldobódva az olajfúrások hírétől. A szigeteken hatalmas a turista forgalom, ami az itt élő emberek legnagyobb bevételi forrása. A környezetvédők félnek az előre nem látható balesetektől, hiszen egy olajszennyezés tönkreteheti az élővilágot, és a turizmust.
Júnus folyamán országszerte 150-200 ezren tiltakoztak a tervezett fúrások ellen

Ezek a furkálások még egy előre nem látható kockázatot is rejtenek. Az egész szigetcsoport vulkáni tevékenység következtében két tektonikai lemez találkozásánál jött létre. A vulkán Hierro szigeténél rendszeresen hírt ad magáról. Hol gázok törnek fel a vízből, hol habzik, vagy forró víz tör a felszínre a víz alatti vulkánból. Nem lehet tudni, hogy a szomszédságában lévő olajmezők kiürítése milyen tektonikai mozgásokat indít el.
 

Környezetvédelem-Gazdasági érdek:  0:1


A cikk alapját a rt.com -on megjelent hír képezi

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol