Életmentő véletlen

Ki rendezi a véletleneket?

Zakopane közelében van a Kasprowy csúcs, Lengyelország egyik kedvelt sí központja a maga 1987 méter magas hegycsúcsával és 4291 méter hosszú felvonó vonalaival.
 
A síelők jó része - a fiatalok- úgy gondolják nincs is értelme kimenni a hegyre ha az ember nem az első felvonóval megy fel , nem azért utaznak otthonról több száz kilométert Zakopánéig, hogy az ágyban töltsék az időt. Érvényes ez az utolsó felvonásra is, az a járat  kihasználandó, azzal  fel kell jutni.

Feri, gyakorlott síelőként ki sem hagyta volna a lehetőséget, a felmenetelek egyikét sem.

Családjával, feleségével és 8 éves kislányával utazott ide Zalaegerszegről. Egy hetet akartak itt, a hegyek karéjában eltölteni. Ausztria sípályái áruk miatt voltak  távolabb, topográfiában  sokkal közelebb.

Aznap családja már pihent, eszükbe sem jutott , még egy kör. Szürkült , havazásra  lehetett számítani és a  szél is  megerősödött. Ferinek ez nem vette el a kedvét,  sokan szálltak  be a felvonóba. Nem is volt  hiba, simán feljutottak a csúcsra. Ilyenkor, ha felerősödik a szél biztonsági okból sokszor leállítják a felvonást, hogy a fülkék ne lengjenek túl a kétfajta erő okozta hatás miatt. Most simán felértek.

A hegyen gondosan becsatolta sícipőjét, a kötést és behúzta jól nyakába a sálát, megigazgatta a  siszemüveget majd nekiindult A lecsúszást mindig úgy kezdte, kiállt a lejtő szélére, párhuzamos lécekkel, lenézett, majd ráfordult. Elengedte magát. Siklott lefele, hol kisebb hol nagyobb kanyarokkal, de mindig zárt lábakkal. Profi volt , bár soha nem versenyzett.
Siklott ahogy kifért a csövön, mígnem a szürkületben  észlelte, hogy akadály állja útját.
 Élesen váltott, a két léc élével a kantnival igyekezett  a lejtőnl keresztbe megkapaszkodni, hiába, ekkora sebesség mellett ez a fizika törvényeivel ellentétes lenne.

Elkésett..

Repült, de szerencsésen fogott talajt. Nem sérült  a porcikája sem. Probléma mégis csak akadt. Az egyik léce folytatta az utat  lefele. Elszabadult, láthatatlanná, követhetetlenné vált.
Feri  megúszta az esést, bár az következménnyel járt..

A hegyről  pár perc síelve leérni, de gyalogolva nem kis teljesítmény.  Az út , amely két ,három órát is eltart csúszós , a hideg egyre nagyobb és a legfőbb ellenség a sötétség.  Ha nem látod az utat, belezuhanhatsz egy szakadékba vagy ha nem, esetleg rossz irányba mész, eltévedsz és egy másik völgybe keveredsz le, ahol semmi más csak a természet és a hó fogad.. A hegy rabjává válsz.
Felfelé a hegynek, hogy megtaláld az utat,  a legkeményebb síelőket is próbára teszi. Nem volt mit tennie, a helyzetet jó nem felmérni ilyenkor, nincs választási lehetőség. Levette a másik lécét, hátára tette és elindult.

Siklottak el mellette, ezzel az utolsó felvonóval csak a gyakorlott síelők merészkedtek fel. Egyedül maradt a hegyen. Igyekezett lefelé,  szürkült..

Ahogy ereszkedett lefele síbakkancsai élét kihasználva, hogy azok kapaszkodjanak a hóba, észrevette, hogy valami bot áll ki a hóból előtte vagy száz méterre. Közeledett az irányába. Valami oda be van állítva a hóba és ha nem téved, ha jól látja, akkor az egy síléc.
Közelebb,,közelebb ment. Egy síléc állt ki a hóból. Izgatottan húzta ki.
Talán törött gondolta vagy hiányzik a kötése vagy más a baja?

Véletlen nem hagyják ott.

A lécnek semmi baja, állapította meg. De a kötés? Belelépett. Le se kellett hajolnia. A kötést mintha a szerviz a cipőjéhez igazította volna, úgy passzolt.
Pár perccel a többiek után ért a pihenőhöz.. Útközben  látta a saját lécét a pályán egy fa koronájában. Nem állt meg, kell az másnak, gondolta. Ezzel a véletlennel Feri a hegyen töltött fagyos ájszakától szabadult meg.

Ki rendezi az ilyen véletleneket?

  .
Gábor