.

El Camino: kalózútvonalakkal terelik el a zarándokokat



Hamis útjelzésekkel próbálják elterelni a zarándokokat az El Camino útvonaláról kereskedők, vendéglátósok az északkelet-spanyolországi Ponferrada településnél – adta hírül több spanyol lap.


A kalózútvonal célja, hogy az eredeti, a városkát megkerülő út helyett, a zarándokok áthaladjanak rajta és esetleg betérjenek üzleteikbe, vendéglátóhelyekre – magyarázta Roger De La Cruz, a Camino de Santiago del Bierzo Barátai Egyesület elnöke.

Az El Camino jelzése szent, nem szabad kereskedelmi vagy személyes érdekek miatt módosítani

– fogalmazott, hangsúlyozva, hogy mindez ráadásul rontja a település imázsát is.

 

Fotó: Pixabay

A kulturális egyesület vezetője felhívta a figyelmet az elterelés veszélyeire: a zarándokok letérhetnek a biztonságos útvonalról, eltévedhetnek, rossz irányba haladhatnak és a tervezettnél akár jóval hosszabb lehet az útjuk. Hozzátette, a ponferradai eset nem egyedülálló, hasonlóra már máshol is volt már példa.

Az elnök szerint épp ezért pénzügyi szankcióval kellene sújtani azokat, akik manipulálják a jelzéseket.

A hivatalos adatok szerint az elmúlt évben több mint 300 ezer ember teljesítette a Santiago de Compostelába vezető Szent Jakab-utat, amely a világörökség részét képezi.

MTI

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china