.

Csütörtöktől kötelező a maszk viselése Spanyolországban



Meghosszabbították a szükségállapotot Spanyolországban.


A kormányfő szerdán vitte a kongresszus elé javaslatát, mely végül nem 30, hanem mindössze 15 napos hosszabbításról szól, ugyanis csak ezzel a feltétellel tudta elnyerni a Ciudadanos nevű párt támogatását.


Pedro Sánchez miniszterelnök
 

Reggeltől estig zajlott a vita a parlamentben, az ellenzék élesen támadta a miniszterelnököt és kormány intézkedéseit. Végül kis többséggel, 177 igen, 162 nem szavazat, valamint 11 tartózkodás mellett Pedro Sánchez átvitte akaratát a kongresszuson, ami azt jelenti, hogy Spanyolország újabb 15 nappal toldja meg és június 7-ig fenntartja a világjárvány miatt elrendelt riasztási állapotot. Ez immár az ötödik sikeres szavazás volt a szükségállapot meghosszabbításáról.
 


Vita a parlamentben   Fotó: El Independiente
 
Kötelező lesz maszkot viselni holnaptól. Május 21-én lép életbe a kormány rendelete, amely megszabja, hogy a közutakon, nyilvános külterületen és zárt térben is fel kell venni az egészségügyi maszkokat abban az esetben, ha nem tartható fenn a 2 méteres távolság más emberektől. A szabály a 6 évnél idősebbeket kötelezi, a kisebbeknek csak ajánlott a védőeszköz használata.

A rendelet alól mentesülnek a légzési nehézséggel küszködő emberek, továbbá a fogyatékkal élők és azok is, akik olyan tevékenységet végeznek, mely kizárja a maszkok használatának lehetőségét. Emellett vis maior esetekben is mentesülhetünk a szabály alól. Akit az előírások megszegésén kapnak rajta, az minimum 600 eurós bírsággal számolhat a közlönyben megjelent tájékoztatás szerint


Ha beteg ha nem, hordani kell   Fotó: La Vanguardia.

A bevándorlási minisztérium automatikusan meghosszabbítja 6 hónappal az országban tartózkodó külföldiek tartózkodási és munkavállalási engedélyét. A szükségállapot miatt nem kell újabb kérelmet benyújtaniuk azért, hogy Spanyolországban maradhassanak. Az erről szóló rendelet a csütörtöki közlönyben jelenik meg.

Forrás: Infovilág

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china