.

Az Oxfordi Egyetem kutatói szerint adóval kellene csökkenteni a húsok fogyasztását



Oxfordi Egyetem kutatói a PLoS One című tudományos folyóiratban publikálták a vörös és feldolgozott húsok fogyasztásának negatív egészségügyi, gazdasági és klimatikus hatásait.


Az Oxfordi Egyetemen dolgozó Marco Springmann vezette kutatócsoport becslései szerint 2020-ban 2,4 millió haláleset és 285 milliárd dollárnyi egészségügyi kiadás lesz köthető a vörös és feldolgozott húsok fogyasztásához.

 
"A vörös és feldolgozott húsok fogyasztásának mértéke a magas és közepes jövedelmű országok többségében meghaladja az ajánlott mennyiséget" - mutatott rá Springmann. "Ez pedig nem csupán az egyén egészségére van jelentős hatással, hanem a teljes egészségügyi rendszerre is, amelyet sok országban az adófizetők tartanak fenn. Megállapításuk szerint meg kellene adóztatni ezen termékeket, hogy valamelyest kompenzálják az egészségügyi rendszer terheit, amelyért jelentős mértékben felelős a túlzásba vitt hús fogyasztás.

A PLoS One című tudományos folyóiratban publikált tanulmány készítői azt vizsgálták, hogy milyen mértékű adót kellene kivetni a vörös és feldolgozott húsokra a világ 149 régiójában ahhoz, hogy ellensúlyozni lehessen a fogyasztásukból eredő egészségügyi terheket, valamint hogy megváltozzanak az emberek táplálkozási szokásai.

A feldolgozott húsok fogyasztásának 16%-os csökkenésével ráadásul több mint száz millió tonnával kevesebb üvegházhatású gáz kerülne a légkörbe, elsősorban a marhahúsfogyasztás visszaszorulása miatt. Emellett egy megfelelően kidolgozott adóztatás csökkentené az elhízottság arányát is, mivel a kalóriaszegényebb alternatívák felé terelné az embereket. - írja a hvg
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol