.

Az Iszlám Állam eddig négyezer terroristát csempészett Európába




"Az az álmunk, hogy az egész világ egy nagy iszlám kalifátussá változik"

- mondta az Iszám Állam ügynöke

Azt is elárulta, hogy a rettegett szervezet a menekülthullámmal eddig négyezer dzsihádistát juttatott be Európa különböző országaiba.

Az Iszlám Állam harcosainak embercsempésze megerősítette: a titkos akció eddig teljes siker. „Várják csak ki a végét!” – tette hozzá. Minderről az express.co.uk számolt be.

A terrort is csempészik

A dzsihádista névtelenül nyilatkozott a Buzzfeed portálnak, és azt mondta: az Iszlám Állam a nyugati társadalmak naivitására és nagyvonalúságára alapozza a következő akciókat. A férfi azt is elárulta, hogy a terroristákat is klasszikus módon, embercsempészekkel juttatják el a célországokba.


A gyerekeket is megnyerik maguknak

Eddig csaknem másfél millió szíriai menekült Törökországba – emlékeztet a lap.

Az ügynök által mondottakat két török embercsempész is megerősítette. Ők személyesen is vittek Európába Iszlám Államhoz köthető harcosokat.

„Az az álmunk, hogy az egész világ egy nagy iszlám kalifátussá változik. Ezt el is fogjuk érni, mert ez Allah rendelése” – fűzte hozzá az Iszlám Állam ügynöke. 

origo.hu
 

Azonosíthatatlan tömegek

Az Európába áramló migránsok döntő része nem hajlandó visszamenni, nem hajlandó megmondani, honnan jött, „bujkál”a hatóságok elől. Papíron ugyan ki lehet utasítani, de a valóságban ez igen nehéz feladat. Németországban ez tartományi hatáskör, és a tartományok a kiutasítást egyszerűen nem tudják végrehajtani – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió ma reggeli 180 perc című műsorában.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol